Gondoltad volna? Csak 15 percre van szükség az egészséges élethez!

relaxáció stressz egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki ne szeretne fittebb és egészségesebb lenni? Ki ne szeretne stresszmentes életet élni? Ha te is így vagy ezzel, olvasd el a tippjeinket, amelyek mindössze 15 percet igényelnek, mégis megváltoztathatják az életedet.

1. lépés az ébredés

Először is az ébredés körül kell rendet rakni. A legtöbb ember egy idegesítő hangra kel, amit a telefonján állított be, de van, akit a kisgyereke ver ki az ágyból minden reggel. Határozzuk el, hogy mostantól negyed órával előbb kelünk, úgy, hogy még a gyerekünket is megelőzzük, és az ébresztő hangunk mindenképpen valami kellemes dallam legyen.

Forrás: Dreamstime

Miután felkeltünk, öt percet töltsünk csendben, meditálva vagy csak mélyeket lélegezve, majd öt percet szánjunk arra, hogy leírunk öt dolgot, amiért hálásak vagyunk. Végül öt percet azzal töltsünk, hogy végiggondoljuk, mik a terveink aznapra, és hogyan szeretnénk mindazokat véghez vinni.

Ennek köszönhetően a napunk kevésbé stresszesen fog indulni, így egész nap összeszedettebbek és koncentráltabbak leszünk.

Tipp

Közben elkortyolhatsz egy pohár citromos vizet is. Hogy miért? Íme, 20 ok, amiért érdemes ezzel indítanod a napot!

2. lépés a tervezés

Szánjunk arra is negyedórát a héten, hogy átgondoljuk, melyik napon hogyan tudjuk megoldani az étkezésünket. Írjunk bevásárlólistát is, hogy ne maradjon el semmi.

Forrás: Dreamstime

A tervezés részeként este arra is hagyjunk öt percet, hogy másnapra bekészítsük az egészséges finomságokat:

zöldséget, gyümölcsöket, amelyeket másnap már csak ki kell kapni a hűtőből.

3. lépés az ellazulás

Mindennap nyújtsunk negyedórát. Feküdjünk a fal mellé a hátunkra, a lábunkat nyújtsuk ki, és nyomjuk a falnak, hogy olyan egyenesre nyúljon ki, amennyire csak tud. A legjobb, ha közben csak légzésgyakorlatokat végzel, de ha az esik jobban, olvashatsz, tévézhetsz is közben.

Forrás: Dreamstime

A rendszeres nyújtásnak köszönhetően rugalmasabbak és mozgékonyabbak leszünk,

továbbá kevesebb fájdalommal és sérüléssel fogunk küzdeni.

Nyújtani kell, de nem mindegy, hogyan csinálod!

Ha rendszeresen edzel, jól tudod, hogy a nyújtásra nagy szükség van, hiszen a laza izmok sokkal terhelhetőbbek, ráadásul nyújtással megelőzhetőek az esetleges sérülések, emellett pedig a mélyizmok is edződnek. De mint mindennek, a nyújtásnak is van hátulütője – mutatjuk is, mire érdemes figyelned!

4. lépés az extra mozgás

Minden étkezés után sétáljunk egy negyedórát nagyjából 2 kilométer per órás sebességgel. Reggel gyalogoljunk el a messzebbi buszmegállóig, vagy szálljunk le egy megállóval előbb, délben szervezzünk egy meetinget, ahova gyalog megyünk, este pedig vacsora után járjunk egyet.

Forrás: Dreamstime

Sokan azért nem mozognak, mert nincs idejük rá, de egy tizenöt perces séta mindenki életébe belefér.

Cél az életmódváltás

Leginkább azért szeretjük az ilyen és ehhez hasonló tippeket, mert segít elindítani az úton, ami valójában az életmódváltásról szól. Arról, hogy tudatosabban éljük odafigyelve a testünk és lelkünk igényeire, odafigyelve az egészséges táplálkozára és a testmozgásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.