5 sport, amit ki kell próbálnia a gyerekednek

Forrás: Thinkstock -
RSG2017 sport gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egészséges életmódnak a rendszeres testmozgás is fontos része, ezt pedig a legjobb már gyerekkorban megtanítani. Ha valaki gyerekként megszereti a testmozgást, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mindig fontos része lesz az életének, így pedig rengeteget tesz önmagáért.

Nem olyan könnyű szülőként kiválasztani azt a sportágat, amiben a gyerek kipróbálhatja magát. Fontos a gyerekek személyiségét, érdeklődési körét, de még a testalkatát is figyelembe venni. De azért túl sokat se mérlegelj, hiszen az sem baj, ha valami nem tetszik neki, hiszen ez esetben kipróbáltok több sportot is. Egy a lényeg: élvezze, amit csinál.

Úszás

Nagy mozgásigényű gyerek számára ideális mozgásforma. Úszni megtanulni egyébként is elég hasznos gyerekkorban. Ez az a sport, amit már egészen piciként lehet csinálni, hiszen babaúszások is vannak, ami a pici számára visszaidézi az anyaméhben töltött kilenc hónapot, így ideális környezet számára. Úszásoktatásra nagyjából 6 éves korban érdemes járni, amikor már megértik a gyerekek az utasításokat. Az úszás kiválóan fejleszti az állóképességet, az erőnlétet, és szép tartást is ad.

Úszni megtanulni egyébként is elég hasznos gyerekkorban Forrás: Thinkstock

Ritmikus gimnasztika

Manapság igencsak felkapott a kislányok között ez a sport, ami tornagyakorlatokat ötvöz táncos és kifejezetten balett-táncos elemekkel. Ötféle eszközt is használhatnak hozzá, karikát, kötelet, labdát, szalagot és buzogányt, ami játékosságot ad az egésznek. A ritmikus gimnasztika ráadásul nem csak egy egyszemélyes sportág, a lányok egyesben is megmérettethetik magukat, de csapatban is. A csapatsportokat pedig kifejezetten ajánljuk a gyerekeknek, hiszen megtanulhatják, hogy egymást támogatva mit lehet elérni, ráadásul a szociális érzéküket is fejleszti. A ritmikus gimnasztika szép tartást, jó kiállást eredményez, és az izomrendszert is fejleszti.

Manapság igencsak felkapott a kislányok között ez a sport Forrás: Thinkstock

Lovaglás

Aki imádja az állatokat, annak mindenképpen érdemes kipróbálni a lovaglást. Egyrészt azért, mert jó levegőn, természeti környezetben lehet a gyerek, másrészt pedig nagyon jól erősít, és még érzelmileg is fejleszti a gyerekeket, hiszen fontos kötődés alakul ki közöttük és társuk, a ló között, akivel meg kell tanulniuk összhangba kerülni. Ez a kapcsolat a gyerekek felelősségérzetét is erősíti. Egyébként pedig minden nagyobb izomzatot erősít, és a helyes testtartást is megtanítja.

Aki imádja az állatokat, annak mindenképpen érdemes kipróbálni a lovaglást Forrás: Thinkstock

Néptánc

Ha azt gondolod, hogy a tánc nem mozgatja át eléggé a gyerekedet, akkor tévedsz: hihetetlen állóképességet ad. A néptáncot azért is ajánljuk különösen, mert nagyon összetartó csapatok alakulnak ki, és egy kifejezetten életvidám közösségről van szó. Ez melyik gyereknek ne tetszene: táncolni, énekelni, ünnepelni az életet.

A néptáncot azért is ajánljuk különösen, mert nagyon összetartó csapatok alakulnak ki Forrás: Thinkstock

Jégkorcsolya

Az úszáshoz hasonlóan a korcsolyázás is egy egészen újfajta mozgásformát tanít meg a gyerekeknek. Egyensúlygyakorlatnak is kiváló, de jó játék is a jégen siklani. Ha a gyerek megtanult korcsolyázni, akkor akár a hokiban vagy a műkorcsolyában is kipróbálhatja magát. Ezek egészen másfajta mozgásformák, más-más típusú gyerekeknek ajánljuk, viszont mindkettő jó állóképességet ad.

Egyensúlygyakorlatnak is kiváló, de jó játék is a jégen siklani Forrás: Thinkstock
A fogyás 10 aranyszabálya http://www.life.hu/ez-zsir/20170411-a-fogyas-10-aranyszabalya-nagy-dora-taplalkozasszakertetol.htmlSzeretnél magabiztosan végigmenni a strandon a vadiúj bikinidben? Jó lenne úgy napozni, hogy nem kell behúzni a hasad? Azonban van rajtad néhány kiló plusz, amitől szívesen megszabadulnál? Még nem késő! Mit kell tenned mindezért? Íme, néhány hasznos tipp és trükk Nagy Dórától, a BioTechUSA edzés- és táplálkozás-szakértőjétől, személyi edzőtől. Ez Zsír!ThinkstockMiért van ekkora sikere? A ritmikus gimnasztika a fiatal nemzedék egyik kedvenc sportjahttp://www.life.hu/ez-zsir/20170410-a-ritmikus-gimnasztika-a-fiatal-nemzedek-egyik-kedvenc-sportja.htmlBiztosan hallottál már a manapság igencsak népszerű ritmikus gimnasztikáról. A fiatal lányok között különösen felkapott most ez a mozgásforma. De miért imádják annyira, és miért érdemes neked is kipróbálnod? Megmutatjuk! Ez Zsír!ThinkstockÍgy csíráztass otthon, és legyél mindig egészségeshttp://www.life.hu/ez-zsir/20170324-csiraztass-otthon.htmlA csírák igazi ősi életenergiát hordoznak, a növények esszenciáját tartalmazzák. Vitaminbombák, de ásványi anyagokban, antioxidánsokban, enzimekben is bővelkednek, ráadásul a legegyszerűbb szendvicset és salátát is feldobják, de zöldséglevekbe is lehet turmixolni. Ez Zsír!ThinkstockElő a futócipőkkel, irány a szabadba! 5 ok, amiért még ma indulj el futnihttp://www.life.hu/ez-zsir/20170405-elo-a-futocipokkel-es-irany-a-szabadba.htmlAz igazi fanatikusok télen sem hagynak fel a kedvenc sportjukkal, de ha nem is számítasz annak, tavasszal akkor is érdemes leporolnod a futócipődet, mert vár az út, a természet, a mozgás öröme, vagyis a futás, ami annyi pozitívummal bír, hogy egy-kettőre kivirulsz tőle. Ez Zsír!ThinkstockŐket kövesd az Instagramon, ha extra motivációra lenne szükségedhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170330-oket-kovesd-az-instagramon-ha-extra-motivaciora-lenne-szukseged.htmlMiért imádjuk az Instagramot? Például azért, mert motivációból ott soha nincs hiány. Ha az életmódváltás nehézségeit éled, akkor ideje követned azokat a hétköznapi embereket, vagy éppen sportolókat, akik a kitartás terén mindenkit felülmúlnak. Mutatjuk is a kedvenceinket! Ez Zsír!--Szukralóz pró és kontra: fogyasszuk-e ezt a modern édesítőszert?http://www.life.hu/ez-zsir/20170328-szukraloz-edesitoszer-egeszseges-e.htmlSchobert Norbi hivatása mindig is az volt, hogy az egészséges életmódra nevelje az embereket. Ezúttal ezt egy elismert szakértő, dr. prof. Csapó János oldalán teszi, akivel közös videósorozatot indítottak A professzor megmondja címmel. Céljuk, hogy végérvényesen leszámoljanak a különböző élelmiszerekkel kapcsolatban kialakult tévhitekkel. Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.