55 kilót fogyott, miután abbahagyta a fogyókúrát

fogyás életmódváltás fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatéves kora óta túlsúllyal küzdött, később rengeteg fogyókúrát kipróbált. Amanda Valentine végül akkor tudott lefogyni, amikor felhagyott a diétákkal, és elindult egy másik, egészségesebb, emberi léptékű úton. Ismerd meg a történetét!

"Hatéves korom óta túlsúlyos voltam. Én voltam a nagydarab lány, a kövér és vicces barát. Tinédzserként kezdtek igazán zavarni a pluszkilók, de igazán csak a húszas éveim elején kezdtem a különböző fogyókúrás módszerekhez fordulni. Olyan 20-30 kilókat többször is sikerült leadnom, de szinte azonnal vissza is szedtem. Súlycsökkentő céljaimat valószínűleg az sem segítette, hogy érzelmi evő voltam, és persze nem az egészséges fogások elégítették ki bennem ezt az erős vágyat.

Amanda Valentina 55 kilót fogyott, miután abbahagyta a fogyókúrát Forrás: Instagram/youcanpoundthis

Leginkább szénhidrátban dús fogásokat ettem. Reggelire fánkokat, ebédre pizzát, aztán vacsorára is valami gyorséttermi ételt. Ezekhez jöttek az energiaitalok is, mellette pedig semmit sem mozogtam. Az esküvő után, amikor összeköltöztünk a férjemmel, észrevettem, hogy elrejtem az általam fogyasztott ételek csomagolását. Annyira szégyelltem magam, hogy ennyit eszek, a titkolózás miatt pedig hatványozódott bennem ez a rossz érzés.

Testileg, lelkileg és mentálisan is összetörtem, amikor felismertem, hogy rejtegetem a férjem elől az általam elfogyasztott ételek bűnjeleit. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. 2012 elején elhatároztam, hogy változtatok. Eldöntöttem, hogy 90 nap alatt leadok 7 kilót szigorú diéta nélkül. Mivel korábban ezek a diéták - vagy éppen a kalóriák számlálgatása - egyáltalán nem segítettek, elsősorban a józan eszemre hallgattam. Ezeknél a fogyókúráknál sokkal emberibb és barátibb életmódváltási tippeket vetettem be. Sok sovány húst és zöldséget ettem, és megtanultam a különbséget jó és rossz szénhidrát között. A feldolgozott élelmiszereket igyekeztem kerülni, minél inkább a természetesre törekedtem, és arra, hogy inkább magam állítsam össze az ételeimet egészséges alapanyagokból. 90 nap alatt végül 9 kilót sikerült leadnom.

Amanda eldöntötte, hogy a szigorú diéták helyett életmódváltási tippeket vet be Forrás: Instagram/youcanpoundthis

Ahogy az étrendem megváltozott, úgy éreztem magam egyre energikusabbnak, így megkívántam a testmozgást. Kezdetben a környéken sétálgattam, de idővel észrevettem, hogy egyre többet bírok, illetve egyre több mozgást igényel a testem is. Letöltöttem a telefonomra egy alkalmazást, egy futós programot, amivel 9 hét alatt sikerült elérnem az 5 km-es táv lefutását.

Egy évvel az után, hogy belevágtam az életmódváltásba, már 34 kilóval voltam könnyebb, még egy évvel később pedig beregisztráltam életem első félmaratonjára. A futás lett a nagy szerelem, de az életmódváltásom folyamán olyan sportokat is kipróbáltam és gyakoroltam, mint a boksz vagy a jóga. Most már hat éve, hogy a változás útjára léptem, és azóta 55 kilót fogytam. Ezt a súlyt tartom azóta is, ami legalább akkora odafigyelést igényel, mint a fogyás. Ami nekem a legtöbbet segített, az a vasárnap délutáni főzés-előkészítés volt: a bevásárlás, a heti étrend összeállítása. Tudatos vásárló és fogyasztó lettem, hiszen érdekelni kezdett, hogy mit viszek be a szervezetembe.

"A futás lett a nagy szerelem, de olyan sportokat is kipróbáltam és gyakoroltam, mint a boksz vagy a jóga" Forrás: Instagram/youcanpoundthis

Érdekes módon minél többet tudtam meg a hosszú utazás alatt a testemről, annál motiváltabb lettem, annál nagyobb lett az önbizalmam. A fogyás számomra nemcsak a kilók leadását jelentette, hanem a testi és lelki egészséget, illetve a boldogságot is."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.