Rémálmai vannak a gyereknek: így nyugtasd meg!

rémálom, gyerek, anya
Shutterstock/Rawpixel.com -
félelem szülő alvás megnyugtatás rémálom
A legtöbb szülő megtapasztalta már, hogy gyereke az éjszaka közepén felriad, keservesen sír és arról számol be, hogy nagyon fél, ugyanis biztos benne, hogy amit álmában látott, az valóságos.

Dr. Anis Rehman belgyógyász szakorvos szerint a 3-6 éves gyerekek körülbelül fele gyakran tapasztal rémálmokat, és a 6-12 éves gyerekek körülbelül 20 százaléka él át ilyet. Úgy tűnik, hogy mindkét nem egyformán hajlamos a rossz álmokra. Szörnyek, szellemek, ugató kutyák, vadállatok vagy fenyegetőnek tűnő emberek gyakran kulcsszereplői a gyerekek rémálmainak, amelyek néha olyan ijesztőek lehetnek, hogy a gyermekben fóbia alakul ki az elalvással kapcsolatban: magyarul, egyszerűen nem hajlandóak este lefeküdni és a délutáni alvás is félelemmel tölti el őket.

A szakértők szerint rémálmok egyes esetekben akár 90 percig is eltarthatnak.

Mit tehetnek ilyenkor a szülők?

A rémálmok ijesztőek lehetnek a gyerekek számára, de ezek a félelmek alábbhagyhatnak vagy teljesen meg is szűnhetnek, ha a szülők gyengéden megnyugtatják a gyermeket, és hangsúlyozzák, hogy minden rendben van. Magyarázd el gyermekednek, hogy a rémálmok nem valóságosak, csak az agy által alkotott gondolatok, amelyek valójában ártalmatlanok. 

Fontos azonban, hogy maga a gyermek is megtanulja megnyugtatni magát, miután felébredt egy rossz álomból – tanácsolja a szakember. 

Top,View,Of,Child,Crying,In,Bed,,Sad,Kid,On
A plüssállatok is segíthetnek a biztonságérzet növelésében 
Forrás: Shutterstock

Rehman a USnewsnak arról is beszélt, hogy egy rémálom után valószínűleg nem jó ötlet a gyerekkel együtt aludni, az azonban igen, ha a gyereknek van egy kis alvótársa, ami lehet plüssállat vagy baba. 

Bár a rémálmok gyakoribbak gyermekkorban, sajnos egyes életfázisokban újra visszatérhetnek felnőtt korunkban is. Hogy miként csökkenthetjük a gyakoriságukat, arról itt írtunk

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.