Ami pár évesen még cuki a gyerekedben, az kamaszként a vesztét okozhatja

gyereknevelés szülő kamasz
A túl empatikus gyerekből könnyen szorongó, érzelmi terheket cipelő kamasz válhat. Ismerd meg a gyereknevelés egyik legnagyobb csapdáját, amibe észrevétlenül sétálhatsz bele.

Olykor épp az a gyerektulajdonság okozza a legnagyobb bajt kamaszkorban, amit kicsiként a legcukibb dolognak látsz szülőként. Tudj meg mindent a gyereknevelés láthatatlan árnyoldalairól! Szakértő is elmondja a véleményét, hiszen a tinik szorongása nagyon komoly veszélyt rejt magában, így feltétlenül fel kell ismerned.

szorongó kamasz, pánikbeteg tini, rossz gyereknevelés következménye
Ahol szorongó kamasz van, ott bizony nagy eséllyel valami félrement a korai gyereknevelésben.
Forrás: Shutterstock

Gyereknevelés, amikor a kedves gesztusokból lelki teher lesz

  • Mitől lesz a végtelenül empatikus gyerekből szorongó kamasz?
  • Hogyan okozol lelki terhet a gyereknek, ha szülőként túlzottan megnyílsz előtte érzelmileg?
  • Egy szakértő szerint a „kis terapeuta” szerep komoly következményekkel járhat.

Többféle veszélyes gyereknevelési stílus is létezik, ezek közül az egyik, amikor érzelmileg kezdesz el támaszkodni a gyerekedre. Szülőként te is elolvadsz, ha gyereked megpróbál egy-egy rosszabb nap után felvidítani? Rajzol neked, elmesél egy viccet, átölel, rá nem jellemző segítőkészséget mutat. Egy Instagram videóban Jaclyn, aki tanácsadóként dolgozik, pontosan erről beszél. Azt mondja, ami 5 évesen bájos próbálkozás, az 15 évesen már komoly lelki terhet jelent, nem ritkán a szorongás vagy pánikbetegség előszobája lehet. „Olyan édes érzés 5 évesen… amíg nem látod, milyen hatással lesz rájuk később” – mondja. A gyerek ugyanis nem csak kedves, hanem – tudtán kívül – elkezd felelősséget érezni a szülő érzelmeivel kapcsolatban. Ez azonban nem az ő feladata.

Így válik kis terapeutává a gyerek

Jaclyn egyszerűen és nyersen fogalmaz a videójában, de félelmetesen pontosan. Az a gyerek ugyanis, aki nem panaszkodik, amikor anya vagy apa stresszes, később bűntudattal fog küzdeni, ha a saját igényeit kell képviselnie. Az a gyerek pedig, aki mindig fel akarja vidítani vagy meg akarja nyugtatni a rossz lelki állapotban lévő szüleit, kamaszként egyenesen felelősnek érezheti magát mások hangulatáért. Ebből pedig nagyon könnyen alakulhat ki krónikus szorongás, pánikbetegség, pusztító perfekcionizmus vagy épp megfelelési kényszer.

ha a gyerek felelős a szülő érzelmeiért, lelki állapotárért, az komoly lelki teher
Óriási lelki teher, ha a gyereknek kell vigasztalnia a szülőt.
Forrás: Shutterstock

Kedves kisgyerek, szorongó kamasz - Mit tehetsz szülőként?

Természetes, hogy neked is vannak rosszabb napjaid, amikor feszültebb, türelmetlenebb vagy szomorúbb vagy. A gyerek ilyenkor automatikusan a tőled látott minta alapján próbál meg neked segíteni. Lehet például, hogy megölel és elmondja, hogy minden rendben lesz. Szülőként ilyenkor persze köszönd meg, de sose kezeld érzelmileg egyenrangú partnerként! Ne kezdj el neki panaszkodni, és még véletlenül se fordulj hozzá vigaszért. A felnőtt problémáidban ő nem fog tudni segíteni, csak terheled.  Mondd el neki nyugodtan, köszönöd az ölelést, ez sokat jelent, de a benned zajló érzéseidet felnőttként magad kezeled, ezzel nem neki kell foglalkoznia. Durvának tűnik? Hidd el, nem az, hiszen ez a határhúzás menti meg a gyereket attól, hogy a „kis terapeuta” váljon belőle.

Mit mond erről a jelenségről a szakértő?

Sarah Epstein, okleveles házassági és családterapeuta szerint ezt hívják krónikus szerepcserének. Egy ilyen családban a szülő képtelen kezelni a saját érzelmeit, és fokozatosan ráterheli ezt a feladatot a gyerekére. Ez nem tudatos, de annál ártalmasabb.
 

Az érzelmileg szülővé tett gyerekek megtanulják lenyelni a saját érzéseiket, hogy fenntartsák az otthoni békét

 – mondja a szakértő a YourTangonak. Kutatások is bizonyították, hogy azoknál a gyerekeknél és kamaszoknál, akik érzelmileg gondoskodtak a szüleikről, magasabb a depresszió és a szorongás kockázata. Jegyezd meg, hogy a gyereked soha nem lehet felelős az érzelmeidért, bármennyire is közvetlen a kapcsolatotok.

Olvass még több érdekes és hasznos gyereknevelési tanácsot:

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.