Nagyszülőnek lenni különleges ajándéka az életnek. Látni a gyermeked gyermekét egy olyan csoda, amihez fogható kevés van. A gyermeked szülőként való bénázását és bizonytalanságát végig nézni azonban olykor igazi kínszenvedés, ahogy az idővel való zsonglőrködés is. Manapság ugyanis már nem alapvetés, hogy nagyszülőként nyugdíjas vagy, így egyszerre kell szuper nagyinak, támogató szülőnek és megbízható munkavállalónak is lenned. Most elhoztuk a modern nagyik útikalauzát, ha kell néhány tipp, hogyan tudsz segíteni a friss szülőknek a gyereknevelésben.

Forrás: Shutterstock
5 tanács, amit a legjobb modern nagyik megfogadnak a gyereknevelésben
Tapasztalt szülőként nagyon nehéz megállnia az embernek, hogy ne mondjon állandóan véleményt a friss, fiatal szülők gyereknevelési módszereiről vagy ne kritizáljon újhullámos elveket, tanulmányokat.
Már pedig nagyszülőként nem szabad elfelejteni, hogy már nem mi vagyunk a főszereplők. Biztos hátországként kell támogatnunk a gyermekünket és házastársát, hogy a lehető legjobb szülővé tudjanak válni.
Mutatjuk a modern nagyik útmutatóját, az 5 legfontosabb tanáccsal.
1. Hallgasd meg és értsd meg!
A nagyik egyik szuperereje az, hogy ők a legjobb hallgatóság. Az ő vállukon ki lehet sírni a bánatot, az ő szívük minden panaszt elbír. Modern nagymamaként ugyanolyan jó beszélgetőpartnere és bizalmasa lehetsz az unokádnak a Messengeren vagy video chaten beszélgetve, mint ahogy anno a te nagymamád volt a verandán ülve. A lényeg ugyanaz: hogy elmondja neked a legféltettebb titkait és tudja, nálad biztonságban vannak.
2. Ne akarj versenyezni!
A te szülőszereped átalakult és ezt nehéz lehet elfogadni. Már a gyermeked is szülő, így véletlenül sem szabad azt éreznie, hogy a te tudásod és tapasztalatod konkurencia számára.
Ne akard megmutatni, hogy te jobb vagy: a szülőként való szereplésed eredménye maga a gyereked és az, hogy ő milyen szülő lett.
Tudásoddal támogasd őt, ne lenyomd és csak ha kérdez, akkor adj tanácsot. Az unokád számára te a nagymama vagy, aki nem lehet sem jobb, sem rosszabb mint a szülője.

Forrás: Shutterstock
3. Mutasd meg neki a te világodat!
Bár a mai nagyszülők sokszor még aktívan dolgoznak, így nincs annyi szabadidejük, ettől függetlenül ugyanúgy tudnak segíteni a gyerekek körüli dolgokban. Ha csak el tudod hozni őket az iskolából vagy egy-egy hétvégén tudsz rájuk vigyázni, már az is óriási segítség. Vidd be magaddal a munkahelyre, főzzetek együtt otthon vagy kísérjen el téged bevásárolni. Ez ugyanolyan közös idő, mint amikor anno te a nagymamád mellett játszottál, míg ő kapált.
4. Add át a család örökségét!
A családi titkok kulcsa nálad van. Te vagy az, aki át tudod adni a családotok szellemiségét és örökségét elvekben, normákban és szabályrendszerekben.
Add át unokáidnak azt az értékrendet, amit a család képvisel, mesélj nekik a családtagokról, a szüleikről gyerekként és az ősökről. Tőled tudhatja meg igazán, hogy honnan származik.
5. Légy az, akinél mindenki otthonra talál!
Modern nagyiként is feladatod az, hogy szívesen lásd a családot és számukra mindig legyen hely az asztalodnál. Nem szabad, hogy legyen olyan probléma, konfliktus vagy vita, ami elszakíthat egy unoka-nagyszülő kapcsolatot. Tegyél róla, hogy nálad mindig, mindenki otthon érezhesse magát, biztonságban. Hiszen ahogy cseperednek az unokák, egyre kevesebb olyan hely lesz számukra, ahol megtalálják a lelki békét. De a nagymama házának olyannak kell lennie, örökké.
Ha tehát nehezen is birkózol meg az új szerepeddel és úgy érzed, hogy modern nagymamaként nem fogsz tudni lekvárt főzni vagy egész nyáron otthon lenni, ne aggódj. Elég, ha ezt az 5 tanácsot megfogadod és beépíted az életedbe: hidd el, elég lesz.
Olvasd el ezeket a cikkeket is:


