Végzetes tévedés: összecserélték a gyerekeket, a szülők traumája feldolgozhatatlan


Az összecserélt gyerekek esete világszerte felkeltette az emberek figyelmét, hiszen milyen súlyos következményei lehetnek egyetlen orvosi hibának.

Egy amerikai pár története jól mutatja, mennyire súlyos következményei lehetnek egyetlen hibának a mesterséges megtermékenyítés során. Tiffany Score és Steven Mills éveken át próbáltak gyermeket vállalni, végül lombikprogram segítségével sikerült teherbe esniük. A terhesség alatt semmi különöset nem tapasztaltak, minden a megszokott módon zajlott. A fordulat a kislányuk, Shea születésekor jött: a baba külseje alapján rögtön feltűnt nekik, hogy valami nem stimmel, ugyanis a kicsi nem hasonlított egyikükre sem. Mármint nagyon nem, ugyanis a gyerek szemmel láthatóan színes bőrű volt.
A szülők genetikai vizsgálatot kértek, ami megerősítette a legrosszabb gyanújukat: a gyermek biológiailag nem hozzájuk tartozik.
Kiderült ugyanis, hogy a klinikán embriócsere történt, azaz egy másik pár embrióját ültették be tévedésből. A házaspár a kezdeti sokk után pert indított az intézmény ellen és elkezdtek válaszokat keresni arra, hogyan történhetett ekkora hiba. Nemcsak a történtek okoztak számukra traumát, hanem az is, hogy fogalmuk sincs, mi lett a saját embrióikkal – akár az is elképzelhető, hogy valahol máshol született meg a biológiai gyermekük.
Hónapokig tartó vizsgálatok és DNS-tesztek után végül sikerült azonosítani a kislány genetikai szüleit. A pár azonban úgy döntött, hogy nem hozzák nyilvánosságra a kilétüket és tiszteletben tartják a másik család magánéletét.
A jogi eljárás továbbra is folyamatban van, mivel több kérdés is nyitott maradt – például az, hogy mi történt a saját embrióikkal, illetve milyen kártérítés illeti meg őket az átélt lelki és anyagi megpróbáltatások miatt.
A pár helyzete érzelmileg rendkívül összetett. Egyfelől szeretnék, ha a gyermek kapcsolatba kerülne a biológiai szüleivel, másfelől azonban már erős kötelék alakult ki köztük és a kislány között. Egy dologban viszont teljesen biztosak: függetlenül a genetikai háttértől, ők a saját gyermekükként tekintenek rá és így is akarják nevelni.
Egy pár lombikprogram segítségével vállalt gyermeket, ám a szülés után feltűnt nekik, hogy a baba nem hasonlít rájuk. Kiderült, hogy az összecserélt gyerekek esete áll a háttérben: a klinikán tévedésből egy másik pár embrióját ültették be. DNS-vizsgálatok után azonosították a biológiai szülőket, miközben a család jogi lépéseket tett és próbálja feldolgozni a történteket.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.