Franco Marco párkapcsolat szex szexualitás megcsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kívánjuk, de ellenállunk. Ideig-óráig. Aztán elég egy érintés, és a pillanat hevében elszabadulnak a vágyak, a hormonok. Aztán jön a lelkiismeret-furdalás. Nem is kicsi. Mit tettünk a másikkal? Megcsaltuk? Megaláztuk? Igen. Hölgyolvasónk félrelépett, ezért Franco Marco segítségét kérte.

Marco!
A párommal 3 éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást. Vele szeretném leélni az életem, tervezzük a közös jövőnket. Nekem szexuális téren ő volt az első az életemben, és soha nem érdekelt, hogy milyen lehet mással, mert tökéletes volt minden, amit adott.

iStockPhoto
iStockPhoto

Aztán elutaztam külföldre egy kis időre, és ő nem tudott velem jönni. Volt ott egy férfi, aki nagyon vonzott. Fogalmam sincs, miért, de nagyon erős volt az érzés. Szörnyen éreztem magam. Ettől a vonzalomtól teljesen elvesztettem az eszem, és lefeküdtem a férfival. Borzalmas élmény volt, semmi nem volt jó. Sőt! Rettenetesen megbántam. Elmondtam a páromnak, ő megbocsájtott nekem, de nehezen viseli, meg én is. Egyszerűen nem tudom, hogy miért tettem, amikor tényleg szeretem (sőt, azóta csak még erősebb bennem az érzés, sosem voltam biztosabb, hogy őt akarom), nagyon összeillünk, és a szex sem lehetne jobb. Szeretnék valahogy segíteni a páromnak, csak tanácstalan vagyok. Szeretném megérteni - már amennyire ezt meg lehet magyarázni -, hogy miért csináltam meg életem legnagyobb hülyeségét.

Válaszod előre is köszönöm.
Orsay


Mi igaz abból, amit a pasi mond?

Orsay!
Nem hülyeség. Hiányérzet. Az ismeretlen érintésének hiánya. Felbukkant az a mocskos, gyönyörű gerjedelem, bedarált, felemésztett, aztán elengedett szépen. Nem álltál ellent. Nem is nagyon lehetett.Felesleges ezen felhúznia magát bárkinek. Mindent megadott a párod, kivéve egy másik férfi testének izgalmát. Azt nem adhatta. Azt adta más. Érthető hát, hogy ott és akkor, a vágy néhány pillanatra erősebbnek bizonyult a józan észnél. De már vége. A behatolásnál elmúlt a varázs. Nem számít, nem számos, meg lehet érteni. Neki is, neked is. És ha valódi az álom, amiről beszélsz, a rend helyreáll rövidesen. Persze, ha legközelebb is elkap a lányos izgalom, amikor az otthontól távolodsz, s váratlanul idegen karba esel ismét, akkor kezdj el gondolkozni rögvest. Lehet, hogy sokkal inkább rémálom az, amiben élsz, ez esetben javasolt a felébredés. Ahogy lehet. Mondjuk azonnal.

Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, keresd Franco Marcót, aki kendőzetlen véleményével téged is felhomályosít. Marcótól itt kérdezhetsz!
Barátkozz Marcóval a
Facebookon és az Iwiwen is!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.