Michael Douglas rák gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre több jel mutat arra, hogy a népszerű színész legyőzte a halálos kórt: legutóbb egy vidámparkban ünnepelt a családjával, most pedig újra filmforgatásra készül! 

A torokrákkal kezelt Michael Douglas bizakodóan beszélt a The Hollywood Reporternek betegsége leküzdéséről és arról, hogy fél éven belül forgatni kezdi Liberace című új filmjét. Januárban derül ki, sikerült-e a kezelésekkel legyőznie a rákot, de az orvosok 80 százalékos gyógyulási eséllyel kecsegtették - hangsúlyozta a színész, akinek nyilatkozatát a lap szerdai száma közli. A súlyos betegség folytán közelebb került 93 éves apjához, akivel korábban feszült volt a viszonya, és a megpróbáltatás azt is "megmutatta számára, hogy mit jelent a család" - árulta el.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Douglas felidézte, hogy apja, Kirk Douglas pályafutása csúcsán csak a karrierjével törődött, pedig azokban a fogékony gyermekévekben neki is szüksége lett volna rá. Ugyanakkor a lapnak adott nyilatkozatában elismerte, talán ő maga is ebbe a hibába esett Cameron fiával kapcsolatban. A 31 esztendős Cameron Douglas a közelmúltban kezdte meg börtönbüntetését kábítószer-kereskedelem miatt.

A Steven Soderbergh rendezésében készülő Liberace című produkció forgatása májusban vagy júniusban kezdődhet. Douglas a híres amerikai zongorista szerepét kapta az életrajzi drámában, amelyben Matt Damon alakítja majd meleg partnerét. Damon a közelmúltban számolt be arról, hogy készül a filmre, és Douglasszel is beszélt a produkcióról, aki megerősítette, hogy benne lesz.

Forrás: MTI

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.