Müller Péter: Férfiuralom

Abban az időben, amikor a jus primae noctis uralkodott, "természetes" volt az "első éjszaka joga". A jobbágyok levetett kalappal várták, hogy a földesúr magáévá tegye szűz menyasszonyaikat, hogy túlesve a kötelező regulán, végre ők is sorra kerüljenek. Ez éppúgy járt az úrnak, mint a különféle adók és az a tudat, hogy ők felsőbbrendű lények, s nekik mindezek a kiváltságok járnak. Ez volt a természetes.

Százezer iszonyú példát tudnék kiragadni, hogy mi mindent tartott az emberiség, s tart ma is "természetesnek". Vannak persze rögeszmék, amelyek koronként változnak.

De van egy Nagy Rögeszme, mely az emberiség írott emlékezetének a hajnalától fogva szüntelenül tart. Ez a patriarchátusnak, vagyis a férfiuralomnak a kollektív rögeszméje, mely eddig minden történelmi kort, vallást és politikai divatot átélt, és egyre veszedelmesebben üzemel.

Azért is nehéz beszélni erről, mert ez nem egy futó rögeszme, amelyből ki lehet ábrándulni - mint például a fasizmus vagy a kommunizmus, vagy amilyen az "első éjszaka joga" volt -, mert ez az emberiség eszmélésének hajnalától fogva megdönthetetlenül tartja magát.

Ennek az a lényege, hogy a férfi magasrendű, a nő alacsonyrendű teremtmény. A szónak abban az értelmében, hogy a nőnek nincsen szelleme. Hiányzik a tudata. Hiányzik az Istenhez való hasonlósága. "Mulier non est facta ad imaginem Dei". A nő nem Isten képére teremtetett. Csak a férfi.

Ez persze nem így áll a Szentírásban, de így értelmezték. Így jöttek létre a különféle vallási és politikai szervezetek, és így alakultak ki a történelmi kordivatok és hatalmak.

Azt a mondatot, hogy Isten, amikor "önmagává hasonlóvá" alkotta meg az Embert, "férfivá és nővé" teremtette, a férfiuralom elfelejtette.

Éva teremtését ma is úgy fogják fel, hogy az Ádám nevű férfinek álmában kivették az egyik bordáját, s abból csináltak neki egy nőt, hogy legyen kivel kielégíteni a nemi vágyait, ami idáig, egyedül kínos volt neki. "Látá az Úr, hogy nem jó az embernek egyedül."

Senki sem döbben rá, hogy Ádám eredetileg kétnemű volt - csak Éva teremtése után lett belőle férfi. Az Adam "embert" jelent - és az Ember kétnemű.

A nyelvi közgondolkodás ezt a tényt régóta nem érti. Ha leírom azt, hogy "bejött a szobába egy ember", mindenki tudja, hogy férfi volt. Különben azt írnám: "Bejött egy nő. Egy asszony. Egy lány."

A feleségnek van "embere", de a férfinek nincs. Legalábbis a felesége nem az. A férfi "embere" lehet a beosztottja, a szolgája, a csapatának vagy a bandájának a tagja, de nő nem lehet, semmiképpen.

A nemekre érzékeny nyelvek megkülönböztetik a nemeket. Mindennek "neme" van, még az asztalnak, a tengernek és a csillagoknak is - de az Isten minden esetben férfi. He vagy Herr, Lord vagy Signor.

Az Isten férfi. A patriarchális világban ez magától értetődő.

Egyedül azonban a férfi nem tud teremteni, még akkor sem, ha Isten. Befogadó nélkül az Alkotó nem tud semmit sem létrehozni. Kell neki a Nő. És a női princípium.

De a férfigőg szemlélete szerint ennek már nincsen "isteni természete". A Mag: isteni.
Az anyaöl és a méh már nem az. Ez már alacsonyrendű, földi, testi, anyagi, szellem nélküli, sötét és tudatlan.

A férfiuralom nem tud mit kezdeni az emberiség mélymúltjából eredő gondolattal, ahol az Istent Tao-nak nevezik, mely jin-jang egységről beszél. Azt mondja: "A Tao: egy jin, egy jang." A kettő együtt! Az ősvalóságot pedig a női ölhöz hasonlítja: úgy nevezi: a "Völgy szelleme".

A férfiuralom nem tud mit kezdeni azzal a gondolattal, hogy az Istennek is van anyja.

Nem "teológiai problémáról" beszélek, szeretném, ha megértenél. Nem "filozofálok", mert ez a szemlélet leszállt a hétköznapjainkban, természetesnek és örökkévalónak tartjuk - ezért bánunk úgy az asszonyainkkal, ahogy bánunk.

Azt, hogy a nőket nem vesszük emberszámba, innen ered. Minden Nő "szőke nő".

Egy férfit manapság az minősít, hogyan látja a nőket. Az anyját, a szerelmét, a feleségét - és azokat az asszonyokat, akikkel a sorsa összehozza.

Madách Imrének pocsék házassága volt. Az ember tragédiája, a világirodalomnak ez a csodálatos műve mégis arról szól, hogy a világot a nő menti meg. A történelem nem egyéb, mint a Luciferrel szövetséget kötő férfiszellem álma és tragikus játéka. Ebben a történelmi játékban Ádám fokozatosan elfelejti lélektársát, Évát, és a világot tévedésről tévedésre tereli a végső katasztrófa felé.

A végén azonban a férfilélek projekciója által elvarázsolt, elfeledett és az eseményekkel kiszolgáltatottan sodródó Éva megmenti a férfit. És az Életet.
Az Isten pedig azt mondja a lázálmából ébredő Ádámnak, hogy ezentúl hallgass a párodra, mert ő hallja az Én Hangomat, te nem.

E gyönge nő tisztább lelkülete
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztül
Költészetté fog és dallá szűrődni...

Ádám, a férfi, csak Lucifert hallotta. És önmagát.

A világvége idején ajánlatos, ha a feleségére figyel.