párkapcsolat poligámia szerelem pár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Poligámiában éppúgy lehet élni, mint egy monogám kapcsolatban. Illetve, éppen annyira nem. Egy "egyszerű" párkapcsolat működése is rengeteg külső és belső körülménytől függ, miért lenne ez másképp egy bonyolultabb esetben?

Tipp! Meztelen sztárokkal kampányolnak! Nézd meg képgalériánkat!




Arnold SchwarzeneggerMaria Shrivernek



Forrás: AFP
Forrás: AFP

Egy bulváríró egyenesen azt mondta a Terminátor-filmek sztárjáról partnereinek számára utalva, hogy Tiger Woods hozzá képest még szűz... Pedig a sztárgolfozó több mint száz nővel csalta meg a feleségét. Ezzel szemben Gaby Dohm (a Klinika című sorozat doktornője) életében működik a poligámia. A színésznő még Adalbert Plica operatőr felesége volt, amikor beleszeretett Peter Deutsch rendezőbe, ezért elvált férjétől, majd kibékültek, közben szakított szerelmével, majd újra kibékültek. A viharos évek után azonban a színésznő élete úgy alakult, hogy több mint 20 éve "együtt" él mindkét férfival. Gaby elmondta, hogy a boldog szerelmi háromszög titka az őszinteség és a bizalom.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tipp! Újra divat a zselécipő! Nézd meg képgalériánkat!






Thinkstock
Thinkstock

Szabadság, szerelem, szeretet, szex?

Igen, ez mind fontos egy jól működő kapcsolathoz. De mi van akkor, ha ezt nem mind ugyanattól az embertől kapod meg? Ha attól lesz teljes az életed, ha több embert teszel boldoggá és többen tesznek téged boldoggá? Vajon megérdemled ezt a fajta boldogságot? A válasz viszonylag egyszerű: természetesen. Mindenki minden szépet és jót megérdemel, ha azzal nem tesz mást, másokat szerencsétlenné és boldogtalanná. Éppen ezért a vadházasság, nyitott kapcsolat tervét illik jó előre tisztázni a partnereddel (sőt, partnereiddel). Hogy a másiknak legyen lehetősége eldönteni, kell-e ez neki. És jó, ha ezt magadban is alaposan átgondolod. Tényleg olyan izgalmas lesz egy helyett több férfival élni? Vajon nem bánod majd meg a szabadság iránti vágyadat, ha az "első számú" kedvesed másban találja meg azt, amit belőled hiányol? Vagy egyszerűen kiderül, hogy azért hagy el, mert nem ilyen kapcsolatra vágyik? Ezeket a kérdéseket nemcsak a saját szemszögedből kell megvizsgálnod, hanem mindenki máséból is, aki szerepet vállal a sokszínű szerelmi sokszögben.

Thinkstock
Thinkstock


Tipp! Mások bőrébe bújt a hollywoodi színésznő! Nézd meg képgalériánkat!






Thinkstock
Thinkstock

Gazdag Enikő pszichológus véleménye

A poligámiában élő személy úgy érezheti, hogy csak több embertől kaphatja meg mindazt, amit elvileg egy illetőtől kellene. Feltehetőleg nem hisz abban, hogy egy emberben megtalálhatja a számára fontos értékeket. A poligámiára hajlamos személy kevésbé elnéző a hibákkal szemben, nehezen fogadja el önmagát, és túlságosan kritikus önmagával. Egy poligám kapcsolat csak akkor működhet "jól", ha a felek elfogadták ezt az együttélési formát, tisztázták a szabályokat, és képesek működtetni azokat. Ha valaki félrelép, szembe kell néznie a következményeivel: minden félnek dolgozni kell a megbocsájtáson, és meg kell érteni, hogy mi állhat a megcsalás hátterében. Hosszú távon a monogámia az elfogadott és életképes párkapcsolati forma, érdemes olyan partnert választani, akiben minden számunkra fontos érték megvan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.