Félt a következményektől, ezért nem beszélt eddig HIV-fertőzéséről a világhírű énekes

betegség Andy Bell halálos betegségek HIV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világon először a DTK Show-ban beszélt a kamerák előtt HIV-fertőzöttségéről a Love To Hate You című szerzeménnyel világhírűvé vált Erasure frontembere, Andy Bell.

Tipp! Kiszel Tünde bemutatta új büszkeségét! Kattints a galériáért!






AFP
AFP

"Ez egy érdekes történet. A nyolcvanas években kivették a vakbelemet, és elvégezték rajtam az AIDS-tesztet, ami negatív lett. Nem sokkal később egy pali ellopta a bőrdzsekimet, és azzal fenyegetőzött, hogy felhívja a bulvárlapokat azzal, hogy én vagyok a barátja, és megfertőztem. Azt sem tudtam, ki ő. Ez akkor nem volt igaz, de Angliában igazi boszorkányüldözés folyt a HIV-fertőzöttek ellen. Úgy bántak velük, mint a bűnözőkkel. Így aztán ez a történet nagyon mély nyomot hagyott bennem. A fertőzést végül tíz évvel később kaptam el az akkori barátomtól. Mivel annak idején úgy meghurcoltak, sokáig tartott, mire szembe mertem nézni a dologgal" - árulta el a sztár.

"Ez a helyzet megtanít értékelni az életet, a saját egészségedet. Megtanít odafigyelni önmagadra. És egyszerűen örülni mindannak, ami körülvesz. Például a barátaidnak. Szerencsés vagyok, hogy nem korábban születtem. Sok barátomat vesztettem el ebben a betegségben, de én már szedhetem a gyógyszereket. A turnékon emellett nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem. Utazik velünk egy szakács, ő mindennap készít nekem egy különleges dzsúszt céklából, répából és gyömbérből."

Andy Bell nagyon vigyáz az egészségére, próbál normális életet élni és segíteni a hozzá hasonló helyzetben lévő fiataloknak.

Tipp! VV5 - Csaba és Gergő véresre verte egymást! Kattints a galériáért!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.