A gyerekmenyasszonyok tragédiája

Ritkán van menekvés

Nadzsúd története valóban kivételes: ritka, hogy a gyerekházasságok a férjhez kényszerített menyasszony szempontjából úgy-ahogy pozitívan érjenek véget. Sajnos sokkal gyakoribb a másik véglet, amely szintén eljutott a világsajtóhoz: egy másik jemeni kislány 12 évesen belehalt a szülésbe. A túl korai terhességek, amelyekhez a gyereklányok intézményesített megerőszakolása vezet, az anyákra és a csecsemőkre is veszélyesek: a gyerekfeleségek életre szóló sebeket szereznek a legtöbbször orvosi segítség nélkül lezajló szülések közben, és körükben rendkívül magas a gyermekhalandóság is. A nemi erőszak mellett igen gyakori a fizikai bántalmazás, az alultápláltság, ha pedig a kislányok mégis el tudnak szabadulni a férjüktől, s visszaszöknek a szüleikhez, azok, a szégyentől félve, leggyakrabban visszaküldik őket az urukhoz, aki ebben az esetben valóban uruk és parancsolójuk. Az sem jelent megoldást, ha új családja taszítja el a gyermekfeleséget, hiszen szülei - ismét csak a szégyen miatt - ritkán fogadják vissza, így a lánynak esélye sincs az újrakezdésre. Az utcára kerülő kislányok így legfeljebb a bordélyházakban juthatnak némi bevételhez, hogy legalább az éhhalált elkerüljék.

A nő csak vagyontárgy

A kislányok férjhez kényszerítése elsősorban azokra az országokra jellemző, ahol a lány, a nő nem különösebb érték, inkább csak még egy fölösleges éhes száj vagy áruba bocsátható tulajdon. Így fordulhat elő, hogy anyagi természetű viták rendezéseképpen, a hozományért, vagy épp azért, hogy új családjában rendszeresen enni kapjon, akár már öt-hatéves kislányokat is házasságra kényszerítenek. Indiában, Nepálban, Pakisztánban, Afganisztánban, számos afrikai országban, de Ázsiában, például Vietnámban is él ez a szokás. Indiában általában hasonló korú gyerekeket házasítanak össze, ám a többi országban előfordul, hogy a férj életkora a sokszorosa a menyasszonyénak. Egy szaúdi kislányt, akinek történetére szintén fény derült, nyolcévesen adtak hozzá egy ötvenéves férfihoz. A lányok természetesen nem járnak tovább iskolába az esküvő után, így jószerivel írástudatlanul élik le az életüket egy olyan bántalmazó családban, ahol a legalapvetőbb jogaik sem léteznek. Amióta a gazdasági világválság még tovább tépázta az egyébként is szegényes körülmények között élők életfeltételeit, a felmérések szerint még gyakrabban szabadulnak meg a lányuktól minél korábban az éhező családok. Ám arra is van példa, hogy a Nagy-Britanniában, relatív jó körülmények között élő családok a hagyománytisztelet nevében kényszerítik férjhez az "óhazában" lányaikat. A szigetországban az ilyen esetek felderítésére szakosodott Forced Marriage Unit 2011-ben 1500 esetben vizsgálódott, ám ez a szám szerintük is csak a jéghegy csúcsa. Ráadásul az áldozatok ritkán hajlandók a saját szüleik ellen tanúskodni a bíróságon.

Törvény kontra faluközösség

Nemcsak Nagy-Britanniában, hanem a többi érintett országban is tiltja a törvény a gyerekházasságokat. Ennek ellenére a legtöbb helyen a hagyomány erősebb, mint a törvény: mivel a közösség természetesnek tekinti ezt a szokást, a falu összezár, ha arról van szó, hogy el kell titkolni egy kényszerházasságot, egy titokban, éjszaka rendezett esküvőt. Azt a családot pedig, akik nem hajlandók ennek alávetni a lányaikat, a közösség megvetése sújtja. A nemzetközi szervezetek is igyekeznek minden eszközzel felhívni a világ figyelmét erre az emberek millióinak életét tönkretevő gyakorlata, és az érintett családokban is tudatosítani, hogy a gyermekházasság egyrészt bűncselekmény, másrészt egy életre tönkreteszi a kislányokat. Egy szenegáli székhelyű alapítvány, a Tostan Alapítvány például családgondozókat küld az indiai falvakba, akiknek a lakosság életkörülményeinek javítása mellett az is a feladatuk, hogy a gyermekházasság veszélyeire emlékeztessék a falusiakat. A szervezetek képviselői már azt is komoly eredménynek tartják, ha egy család beleegyezik, hogy a házasságkötés után a lány 18 éves koráig otthon nevelkedhessen, sőt, esetleg iskolába járhasson. S hogy fel lehet-e számolni az ehhez hasonló szokásokat? A figyelemfelhívás, az érintett országokban készülő fotók, a napvilágra kerülő történetek komoly erővel bírnak, amíg azonban a családok becsülete helyi szinten a hagyományoknak való megfelelést követeli meg, addig sajnos nagyon messze még a megoldás...

Akik szembeszállnak a hagyomány erejével

Azokat az indiai családokat, ahonnan a lánygyermek megszökik, a helyi közösség teljes kirekesztéssel bünteti - azokra a fiatalokra tehát, akik nem hisznek a közösség által elrendezett házasságokban, és szívüket követve megszöknek választottjukkal, halál várhat, ha családtagjaik kezei közé kerülnek. A becsületgyilkosság ugyanis az egyetlen módja annak, hogy a család megőrizhesse lázadó gyermeke által földig rombolt renoméját. Azok a fiatalok, akik a kasztrendszer szigorú törvényeivel és a falutanácsok kötelező döntésével dacolva megszöknek együtt, halálos veszélyben vannak. A Love Commando, egy nonprofit szervezet, amelyet Sanjay Sachdev és Harsh Malhotra alapított, ezek ellen a gyilkosságok ellen küzd segítve a szerelmeseket a menekülésben. Hét menhelyük működik India-szerte, és huszonnégy órás telefonügyeletükhöz napi 500-2500 telefonhívás fut be. Működésüket adományokból fedezik, ételt és átmeneti szállást adnak a hozzájuk fordulóknak, és segítenek, hogy családjuktól távol új életet kezdhessenek. A munkájuk persze nem veszélytelen: a menedékházakat fegyveresek őrzik, és az önkéntesek naponta kénytelenek szembesülni a komoly fenyegetésekkel. Az alapítók mégis optimisták: úgy vélik, hogy a felnövekvő generációban talán már van esély a szokások változására.