Ezért nem segítettek a hotelból kizuhant férfinak

Néhány napja haldokló, meztelen férfi feküdt a Blaha Lujza téren. Egy szálloda ötödik emeletéről zuhant ki és véres, kifacsarodott testét pillanatokon belül tömeg vette körül. Közönyösen bámészkodó, és nevetgélő emberek, akik közül sokan mobiltelefonnal rögzítették a szerencsétlen férfi haláltusáját. Egyetlen férfi volt csupán a tömegben, aki a haldokló mellé térdelt, aki megérintette, aki segíteni akart. Aki érezte, hogy ott, azokban a percekben feladata, felelőssége, köze van az összetört emberrel, emberhez.

A semmittevés felelőssége

Később a férfi az Origónak írt szenvedélyes levélben számolt be a történtekről és kérte számon a tömegen a közönyt, a "semmittevés" bűnét. Később könnyes szemmel mesélte el, hogy az emberek akkor sem segítettek, amikor kiabálva kérte, hogy mozduljon valaki, hívjanak mentőt, vagy legalább takarják el az áldozat meztelenségét. Nemcsak az életben maradáshoz, de a méltósága megőrzéséhez sem segítették hozzá a férfit.

De mégis, mi az oka annak, hogy valaki - a körülményektől függetlenül - érzi a személyes segítségnyújtás felelősségét, míg az emberek jelentős része a be nem avatkozás óvatos, felelősséget elkerülő taktikáját alkalmazza? Könnyű lenne azt mondani, hogy mindez egyszerűen lelkiismereti kérdés, de lehet, hogy nincs is köze a moralitáshoz, és még csak nem is neveltetés kérdése. Itt nem működik a szülői minta.

Amikor elolvad a felelősség

Végh József kriminálpszichológus szerint nagyon egyszerű a magyarázat: azoknál az eseteknél, amikor szemmel láthatóan szüksége van valakinek segítségre, de a bajbajutott ember körül tömeg van, akkor a személyes felelősség "elolvad". Ehhez járulhatnak azok a hiedelmek is, melyek szerint "más már biztosan hívott segítséget" vagy "más már telefonált mentőkért".

A legismertebb eset: Kitty Genovese

Hasonló esetek persze tucatjával történnek szerte a világon. Az egyik legismertebb Kitty Genovese esete. Amikor a fiatal nőt egy őrült megtámadta, a nő sikoltásaira 38 szomszéd nézett ki az ablakon, és annak ellenére, hogy a gyilkosnak fél órájába telt, mire végzett segítségért kiabáló áldozatával, senki sem lépett oda, hogy megakadályozza azt, és egyetlen szemtanúnak sem jutott eszébe, hogy segítséget, rendőrt hívjon.

Egy fiatal fiút, Andrew Mormillt egy vonaton szúrják hasba, és bár a támadók elhagyják a vasúti kocsit - tehát a közvetlen további támadások veszélye elhárult - senki sem lépett oda a vérző fiúhoz, aki így percek alatt meghalt.

Aronson híres kísérlete

Aronson híres pszichológiai kísérlete óta azonban tudjuk, hogy minél több szemtanú van, annál kisebb az esély a segítségre. Miért? Mert minél többen látják az esetet, a felelősség annál több személy között oszlik el, ráadásul a szemtanú a "be nem avatkozó néző" pozícióját veszi fel és arra vár, hogy a másik, vagy harmadik, a negyedik ember lépjen, tegyen először.

Aronson kísérletében a kísérleti alanynak egy függönnyel kettéosztott szobában kellett várakoznia. Várakozás közben egyszer csak zaj, zuhanás, majd fájdalmas jajgatás hangzott fel a függöny túloldalán. A tapasztalat az volt, hogy ha a kísérleti személy egyedül várakozott, akkor azonnal, késedelem nélkül felpattant és átrohant segíteni, de ha mellette másik személy is várakozott, akkor a segítségnyújtás késlekedett vagy el is maradt, mindenesetre mindketten (vagy többen) arra vártak, hogy a másik vállalja fel először a segítségnyújtás felelősségét.

A be nem avatkozás pszichológiája

Darley és Latené kutatásaiból is ugyanez a viselkedés tűnik ki. Azokban az esetekben, amikor az egyén egy krízishelyzetben egy csoport részeként vesz részt, akkor ritkábban és kevésbé lépett közbe.
Vagyis mások jelenléte befolyásolja a közbelépést, szétosztja a felelősséget, vagy másképp megközelítve, áthárítja másra, másokra a felelősséget

A Blaha Lujza téri tragédia okán az utca emberét is megkérdeztük, hogy ők mit tettek volna, illetve szerintük akik ott voltak, miért nem segítettek: