Ha jól választunk, elkerülhetjük a válást?

Forrás: Thinkstock -
házasság párkapcsolat válás Deáki Tímea család párterapeuta szakértő szakítás kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Deáki Tímea, a Life.hu párterapeutája különleges levelet kapott olvasónktól. Mira szeretné megérteni a barátnőjét, de nem tudja, hogy a lány jó úton jár-e, jól gondolkodik-e. Ezért kérte szakértőnk segítségét. 

Kedves Szakértő!

Azért írok, mert az egyik barátnőm kerek perec kijelentette, nem jön össze olyan pasival, akinek elváltak a szülei. A miért nem kérdésemre azt felelte, hogy azért, mert akkor a férfi számára opció a válás. És neki nem kell olyan pasi, akinek ez csak megfordul a fejében...

Ez számomra nagyon furcsa és megdöbbentő volt. Azt persze tudtam, hogy a barátnőm szülei 30 éve boldog házasok, soha egy hangos szó nem volt otthon, imádják a gyerekeiket, és hogy ők tényleg együtt öregednek majd meg. Pár hónapja viszont ez a lány két pasi közt őrlődött. Egyiket sem akarta igazán, de mérlegelt, hogy melyikkel tudná elképzelni az életet. Akkor azt mondta, azért választaná az egyes számút, mert neki még együtt vannak a szülei. Vagyis így a férfi nem sérült a váláskor, nem hordoz magában a házassággal kapcsolatos negatív érzéseket, és ha úgy alakulna, hogy ők ketten összeházasodnak, akkor a pasiban nem merül majd fel a válás gondolata. Míg a másikat egyedül nevelte fel az édesanyja, vagyis azt látta, hogy az apja elhagyta őket, így pedig ő is elhagyhatja majd a családját, a gyerekeit.

Ezek lennének a jó házasság titkai? Forrás: Thinkstock

Kérdezz szakértőnktől!

Szerelmes vagy? Nem tudod, hogy miért nem működik? Tanácstalan vagy? Kérdezz a Life.hu szakértőitől!

Íme, Deáki Tímea válaszai Mira kérdéseire:

Valóban számít, vagy kell, hogy számítson a párválasztásnál, hogy elvált szülők gyerekéről van-e szó?


"Az elvált szülők gyermekei három felfogási móddal élik az életüket. Egy: nem okozott nekik semmi olyan rosszat a válás ténye, hogy befolyásolja a jövőjüket. Kettő: megfogadják, hogy ők bizony minden áron védelmezik a családi köteléket és soha nem fognak elválni. Három: eleve kizárják magukat a házasság intézményéből, attól való félelmükben, hogy majd ők is így járnak, hiszen így vannak programozva."

Van bármilyen bizonyíték arra, hogy a csonka családok gyermeki gyakrabban válnak el, hagyják el a családjukat?


"Sajnos valóban gyakrabban válnak azok, akik elvált szülők gyermekei, ez a hozott mintákkal magyarázható. A szülői minta nagyon erős hatással van az emberekre, így a negatív dolgok is jó mélyen bevésődnek. Sőt, ha csak veszekedést, kiabálást látott a gyermek, felnőtt korában nagy valószínűség szerint ő is így kommunikál majd. Az ilyen közegből érkezett emberek egyrészt fel kell ismerjék, hogy van min javítaniuk kommunikációban, másrészt jót tesz, ha részt tudnak venni egy önismereti kurzuson."

Aki nem lát szülőket szétválni, az ha törik, ha szakad, benne marad akár egy rossz kapcsolatban is?


"Nem, ez nem így van. Ez attól függ, hogy a nem elvált szülők gyermeke milyen társat kap maga mellé. Ugyanis egy nyugodt háttérrel bíró ember hiába nem akar elválni a párjától, ha az olyan környezetből jött, ahol mondjuk egészen máshogy kezelték a konfliktusokat. Ha ezzel a különbséggel nem tudnak megbirkózni, akkor előbb-utóbb a nyugodtabb környezetből érkező mond nemet a viszonyra. Arról nem is beszélve, hogy attól, hogy két ember nem vált el, még nem jelenti, hogy valóban harmóniában is élnek egymással. Az, hogy egy gyerek nem látja a szüleit elválni, még megélheti a családban lévő konfliktusokat. Vannak felnőttek, akik azt vallják, hogy nekik bizony jobb lett volna, ha miattuk nem maradtak volna együtt a szüleik. Ezzel ugyanis olyan felelősséget tettek rájuk szüleik, amivel nehéz felnőtt korban bármit is kezdeni."

Tehát akkor nem fog a barátnőm éveket lehúzni egy rossz kapcsolatban, csak mert ragaszkodik az elméletéhez?


"Meglátásom szerint nincs olyan területe az életnek, ahol az ilyesfajta bigott hozzáállás egészséges lehet. Ezzel a megingathatatlan felfogással erősen kizárja magát olyan dolgokból, ami igazán örömet adhatna. Optimális esetben a félelmek arra jók, hogy leküzdve azokat átengedjük magunkat újabb, néha félt dolgoknak. Ha erre nem vagyunk képesek, egy olyan börtönbe zárjuk magunkat, ahonnan egyre nehezebb a kiút."

Az elvált szülők gyermeke küzd majd a kapcsolata megmentéséért? Vagy hamarabb továbbáll?


"Számos oka lehet annak, hogy egy ember végül odébbáll-e a kapcsolatból. Lehet vonzalomhiány, a szeretet elmúlása, kibékíthetetlen ellentét, akármi. Azok azonban, akik azért nem lépnek ki egy kapcsolatból, mert az ezzel járó kudarcélmény kezelhetetlen számukra, mindig elnyomott szerepbe kerülnek.

Amíg fiatal az ember, teljesen természetes, hogy keresi a másik felét, és nem is adná fel addig, míg meg nem találja a legjobbat. Ettől még nem lesz ez az illető válásra hajlamosabb, hiszen pont az ilyen ember az, aki kellően megfontolja a választását. Így mire házasságra lép, már tudja, hogy mit tud adni, és mit vár partnerétől. Saját apró hibái pedig hozzásegítik ahhoz, hogy a másik féllel szemben elfogadóbb legyen. Persze a kommunikáció, a szeretet és a kölcsönös tisztelet mellett, ami elengedhetetlen egy jó kapcsolatban."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.