Müller Péter: "A magány nem veszélytelen oldószere az őszinteség"

Olyan van, hogy nem mondok el neki mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rá, vagy nem akarok fájdalmat okozni neki. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok - ami nagy ritkaság -, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Tőle nem félek. Tőle nem tartok. És remélem, hogy megért. Talán segít. És megbocsát.

Ha valakihez nem vagy őszinte, s nem akarod kinyitni előtte magad, biztos lehetsz, hogy a szó igazi értelmében nem szereted. Lehet az apád, az anyád, vagy éppenséggel a gyereked. Lehet az élettársad is. Ha az őszinteség a mércéd, megdöbbensz, hogy mennyien nem szeretik egymást. Páncélban járnak nappal, s páncélban fekszenek éjjel a kettős ágyban is, melyet csak az ölelés kényszerítő pillanatában nyitnak ki - de a lelkük magányos marad.

És még valami. Aki igazán szeret: úgyis ismer. Ha nem szólsz, akkor is. Magányunknak egyetlen - nem veszélytelen - oldószere van: az őszinteség. Hamvas úgy hívja: fedetlenség.