Szűzen haltak meg: 5 híresség, aki soha életében nem szexelt

Forrás: AFP -
szex szüzesség Lewis Carroll Immanuel Kant Isaac Newton J. Edgar Hoover Andy Warhol szüzek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A többség számára furcsának hangzik, és persze ritkán is tud róla a környezetük, de felmérések szerint az emberiség 0,3–0,9% közötti része soha életében nem létesít szexuális kapcsolatot. Ha viszont hírességek vannak így ezzel, az inkább szemet szúr: összegyűjtöttünk néhány olyan jeles személyiséget, akik minden jelenlegi tudásunk szerint szűzen haltak meg.

Lewis Carroll

Az Alice Csodaországban és az Alice Tükörországban szerzője meglehetősen különös figura lehetett. Az eredeti neve Charles Lutwidge Dodgson volt, matematikusként, feltalálóként és fényképészként is tevékenykedett, az Alice-történeteket pedig először egy barátja kislányainak szórakoztatására találta ki szóban rögtönözve, utána öntötte őket irodalmi formába.

Forrás: Wikipédia

A nagyon fiatal kislányok iránt pedig egyébként is különleges érdeklődést táplált, rengeteg rajzot és fényképet készített róluk, halála után egy tekintélyes, ilyen témájú meztelen fotógyűjteménye is előkerült. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy soha senkivel nem lépett intim kapcsolatba, így erősen valószínű, hogy tiltott szexuális vágyait elfojtotta, és azokat egyfajta művészetté formálva „élte ki”.

Immanuel Kant

A 18. századi német filozófus elsősorban az ideákkal foglalkozott a műveiben – ennek megfelelően

nem is tartotta sokra a testi dolgokat.

Hihetetlenül puritán életet élt: soha nem nősült meg, soha nem hagyta el az országa határait, mindennap reggel 5-kor kelt, és a königsbergi egyetemen való tanítás mellett óriási méretű (és hatású) filozófiai életművet alkotott. Esetében valószínűleg a szellemi élet tökéletesen kielégítőnek bizonyult, egyszerűen nem érdekelték a szexuális örömök és az ezekkel járó dolgok.

Forrás: Wikipédia

Andy Warhol

Mint annyi minden másból, a saját nemi életéből is rejtélyt és mítoszt teremtett a pop art feltalálója, és a szexuális forradalom korszakának egyik leghíresebb amerikai művészsztárja – akinek a partijai híresek voltak a szabadosságukról. Azt lehet tudni, hogy alapvetően homoszexuális vonzalmai voltak (miközben imádta a szép nők társaságát és a testük művészeti ábrázolását), ugyanakkor viszont

nem tudni egyetlen szexpartneréről sem (pedig meglehetősen nyilvános életet élt).

Forrás: AFP

Egy interjúban élete vége felé szűznek, méghozzá az örök szégyenlőssége miatt szűznek vallotta magát – már csak az a kérdés, ez mennyire volt önmítoszteremtés és egy újabb szerep, és mennyire a valóság része.

Sir Isaac Newton

Megalkotta a tömegvonzás és a mozgás alapvető fizikai törvényeit, az ő tömegét mégsem vonzotta senki, és az ő fizikumát senki sem lendítette mozgásba ÚGY – a 17. századi angol természettudós jó eséllyel rendkívüli vallásossága (úgy vélte, hogy a Bibliával kapcsolatos, szép számú írásai maradandóbbak lesznek, mint a természettudományosak) miatt maradt szűz:

a házasságon kívüli szex ugye nem jöhetett szóba, házasodni meg nem volt se kedve, se ideje a fontosabb dolgai közepette.

Forrás: AFP

J. Edgar Hoover

Évtizedekig ő volt az Egyesült Államok egyik leghatalmasabb embere, megalkotta és vezette az tagállamok feletti szövetségi nyomozóirodát, vagyis az FBI-t, számos elnököt szolgált – vagy rossz nyelvek szerint inkább azok szolgálták őt, bizonyos vonatkozásokban. Sosem nősült meg, az anyja haláláig vele élt együtt, és noha utólag számos csúnya és erkölcstelen dologgal megvádolták (nem is alap nélkül), ezek egyike sem kapcsolódott semmilyen konkrét szexuális tevékenységhez. Az őt ismerők és a karakterrajzát később megalkotók közül sokan úgy vélték, hogy látens homoszexuális lehetett – ezt egész életében elfojtva pedig szűz maradt.

Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.