Müller Péter: "Hiába alszom veled, csak a testedet fogom. A lelked máshol jár"

Fogom a kezed – és hiányzol. Ölellek, egy pillanatig enyém vagy – s utána újra csak hiányzol. A szerelem olyan mélyen akarja az egységet egy másik emberrel, hogy azt megvalósítani, itt a Földön lehetetlenség. Olyan mélyen akarlak, hogy mindig hiányzol.

Van ebben az érzésben valami örök elérhetetlenség. Valami olyan sóvárgás, mely igazán kielégülni sohasem tud. Átélni, amit igazán szeretnék, hogy az „enyém vagy", teljesen sohasem tudom. Az érzékeket ki lehet elégíteni, testünk a másik testével időlegesen jól lakik, de a lelkünk, ha szerelmes, tovább vágyódik, mert érzi, hogy nem kapta meg a másikat. „Jó volt veled!” – mondod. Múlt időben beszélsz. De mi van most? Újra a hiány.