Ebben az országban már hat régióban jelen van a koronavírus delta variánsa

Forrás: Shutterstock -
delta variáns indiai mutáns Csehország koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus delta (korábban indiainak nevezett) variánsának 120 fertőzéses esetét erősítették meg eddig a laboratóriumi vizsgálatok Csehországban.

A cseh Nemzeti Egészségügyi Intézet (NRL) kedden délután nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderült, hogy a delta variáns a 14 cseh régió közül hatban van már jelen. Másfelől a laboratóriumi vizsgálatok egy lambda variánst is kimutattak, amely elsősorban a dél-amerikai Peruban van tömegesen jelen. A lambda variáns a jelentés szerint valószínűleg Németországból került Csehországba.

A delta variáns 120 fertőzöttjét erősítették meg eddig Csehországban. Forrás: Shutterstock

Az NRL azt állítja, hogy a jelentés összesen 4717 eset laboratóriumi vizsgálatán alapul.

Csehországban jelenleg a koronavírus brit variánsa dominál - közölte Helena Jirincová, a NRL igazgatója. Cseh szakértők egyetértenek abban, hogy a járvány esetleges újabb hullámának megakadályozásához feltétlenül szükség van a koronavírus-mutánsok terjedésének a feltérképezésére és követésére.

Csehországban a koronavírus-járvány terjedése az egészségügyi tárca kimutatásai szerint az utóbbi hetekben nagyon meggyengült, és a tavaly júliusi szintre esett vissza. Andrej Babis kormányfő ugyanakkor kedden azt hangsúlyozta, hogy a járvány még nem ért véget, és továbbra is szükség van az óvatosságra és bizonyos óvintézkedésekre. Babis arra is felhívta a figyelmet, hogy például Prágában már újra romlik a helyzet, és újra emelkedik a fertőzöttek száma.

Forrás: MTI

TÜNETKERESŐ

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.