A szakember elárulta, miért lesz idén súlyos az influenzaszezon

Forrás: Shutterstock -
vakcina járvány oltás koronavírus influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tavalyi influenzaszezon a tavalyi járványügyi intézkedéseknek hála elmaradt. Idén azonban kevesebb  a megszorítás, és az újonnan megjelent vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest sokkal súlyosabb járványra lehet számítani.

A magyar lakosságnak általában a 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal. Tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, idén azonban az előrejelzések szerint 30-40 százalékra is ugorhat - hívta fel a figyelmet Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője.

A szakember szerint azonban az idei év más, mivel van utasforgalom és a védőintézkedések is hézagosabbak, így a vírus H3N2 törzse már Horvátországban, Hollandiában, Oroszországban, Skóciában, Írországban és Svédországban is megjelent, így biztosra vehető, hogy hazánkat sem fogja elkerülni - írja a Magyar Nemzet.

A szakértő hangsúlyozta: mivel a fertőzésveszély nagyjából kétszerese a szokásosnak, különösen fontos az influenza elleni védőoltás felvétele.

Ócsai Lajos arra is kitért, hogy a koronavírus és az influenza is súlyosabbá teheti a már meglévő alapbetegségeket, ráadásul utóbbinak is rengeteg poszt-tünete van.

A stroke esélye a hatszorosára, az infarktus és más szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye pedig az öt-tízszeresére nő influenza után – magyarázta a szakember.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.