Halász Juditért aggódott az ország: kiderült, miért mondta le a koncertjét

Forrás: MTI/Keleti Éva -
betegség lemondás Halász Judit koncert
Halász Judittal még sosem fordult elő olyan, hogy le kellett mondania egy előadást, nemrég azonban pihenőre volt szüksége.

A 81 éves Halász Judit ma is rendületlenül koncertezik, a közönség szeretete tartja fitten. Nem gondol még a nyugdíjra, kitűnő egészségre örvend. Nemrég azonban az egész ország aggódott érte, olyan történt, mint még sosem: lemondta az egyik fellépését. Annyira berekedt, hogy egyáltalán nem tudott énekelni.

Halász Juditnak le kellett mondania az egyik koncertjét Forrás: MTI/Keleti Éva

„Én már megengedhetem magamnak, hogy ha nincs kedvem valamihez, azt nem csinálom. Amíg viszont várnak, szeretettel fogadnak, és a kedvemért megtelnek a helyszínek, szívesen megyek. Tavaly életemben először mondtam le koncertet, pont a vígszínházi adventi koncertek két előadását. Eddig sosem tettem ilyet, még magas lázzal is mindig felléptem. Gyerekkoncertet soha nem mondanék le. Egy csöppség, akinek megígérik, hogy elviszik koncertre, mindig nagyon várja azt az alkalmat. Hogyan nézne már ki, ha valaki, akit ő úgy vár, megbetegedett? Most először fordult elő, hogy nem tudtam megjelenni egy betervezett előadáson, és ez nagyon bánt. Úgy berekedtem, mint még soha előtte. Hang nem jött ki a torkomon" - mondta a Borsnak Halász Judit, aki a koncertet azóta már be is pótolta.

Ez is érdekelhet:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.