Chuck Norris színész Fotókon akkor és most
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A napokban ünnepli születésnapját Chuck Norris. A legendás színész-harcművész 73 éves.

Kedvenc texasi kopónk ereiben több nemzet vére is csordogál, hiszen apai részről cherokee indián, édesanyja révén pedig angol-ír származású. 18 éves korában csatlakozott az Egyesült Államok légierejéhez, itt ragadt rá a Chuck becenév, illetve ebben az időben kezdte el érdekelni a harcművészet is. Leszerelése után karateiskolát alapított, melyek olyannyira sikeresnek bizonyultak, hogy számuk évről évre gyarapodott. Hogy Chuck Norris végül a filmezésre adta fejét, az valójában a legendás Bruce Lee-nek köszönhető. Ő beszélte rá a későbbi texasi kopót, hogy próbáljon szerencsét a filmiparban, találkozásuk után nem sokkal pedig színészi karrierje is elindult. Chuck túl a hetvenen is nagyon aktív: 2012-ben ő is szerepelt az akciósztárokkal elárasztott A feláldozhatók 2 című mozifilmben is. Boldog születésnapot kívánunk!

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Kattints a képre a galériáért!

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!




55 évesen is gyönyörű Sharon Stonehttp://www.life.hu/life/galeria/20130308-fotokon-akkor-es-most-sharon-stone-szineszno-az-elemi-oszton.htmlKislánynak is gyönyörű volt Bar Refaelihttp://www.life.hu/life/galeria/20130306-fotokon-akkor-es-most-bar-refaeli-modell-gyermekkori-fotoi.htmlAz átalakulás művésze, Michelle Williamshttp://www.life.hu/life/galeria/20130304-michelle-williams-szineszno-egy-divatmagazin-kepein.htmlÁtalakítunk! Anya és lánya is megújulthttp://www.life.hu/life/galeria/atalakitunk/20130305-atalakitunk-nanasi-pal-fotomuvesz-es-holdampf-linda-stylist-anya-es.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.