májpástétom hummusz krém csicseriborsó padlizsánkrém szendvicskrém recept magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kérdés biztosan felmerül minden áldott nap a női fejekben: Mit együnk ma? A nap egyik legnehezebb menüpontja pedig a reggeli, mivel ilyenkor nincs lehetőség recepteket lesni, nagyon agyalni és úgy általában semmi időnk, úgyhogy gyors és instant válaszokra van szükségünk.

Most gondolom, sokan rávágják, hogy ők bizony nem reggeliznek, tehát nincs is ilyen gondjuk. Mások munkába menet kapnak be néhány falatot. Az első egészségtelen, a második szintúgy, mert rohanva étkezni nem mondható ideálisnak. Szóval, aki teheti, az reggelizzen és reggelizzen otthon, nyugodt körülmények között.
Ha pedig még a szokásos felvágott-zsemle kombót is szeretné valaki lecserélni, annak itt van három kence reggelire.

Padlizsánkrém


Hozzávalók
1 üveges padlizsán (4 személyre)
1 gerezd foghagyma
3 evőkanál tejföl
3 evőkanál majonéz
ízlés szerint só, bors

Elkészítés
Reggelire olyan változatot érdemes készíteni, amelynél nem kell a padlizsán sütésével bajlódni. Erre a célra vehetünk készre sütött, üvegbe zárt padlizsánhúst, amelyet csak fel kell nyitnunk és némi turbózás után már ehetjük is.
Egy tálba kanalazzuk ki a padlizsánt, nyomjuk hozzá a fokhagymát – nézzük meg az üveget, mert ha eleve van benne fokhagyma, akkor el is hagyható -, adjuk hozzá a tejfölt és a majonézt, sózzuk, borsozzuk és pürésítsük botmixerrel. Pirítóssal, pitával, de friss kenyérrel is remek reggeli.

TIPP: a fokhagymát el is hagyhatjuk, ha aznap fontos találkánk lesz, illetve akinél igazán ráérős a reggel, az maga is megsütheti a padlizsánt a sütőben, 200 fokon, majd a kikapart húst ízesítheti.

Padlizsánkrém Forrás: Shutterstock


Májpástétom

Hozzávalók
3 doboz májkrém
3 főtt tojás
1 evőkanál vaj
ízlés szerint mustár, só, bors

Elkészítés
Ez a reggeli szintén percek alatt elkészül, a leghosszadalmasabb művelet benne a tojások megfőzése, amelyek azonban magukban is elvannak, így közben lehet zuhanyozni, sminkelni vagy öltözködni.
A májkrémeket felbontjuk, egy tálba kanalazzuk és elvegyítjük benne a vajat, a mustárt, a sót és a borsot. A keményre főtt tojásokat lehűtjük, megpucoljuk, apró kockákra vágjuk, és a májkrémhez adjuk. Villával kissé rusztikus krémet készítünk belőle és pirítósra, friss bagettre, kiflire vagy zsömlére kenve fogyasztjuk.

TIPP: hétvégén vagy amikor nem készülünk sehova, metélt snidlinggel is fűszerezhetjük a krémet.

Májpástétom Forrás: Shutterstock


Csicseriborsókrém


Hozzávalók
1 doboz csicseriborsó
2 evőkanál olívaolaj
1 kanál tejföl
ízlés szerint só, bors, mustár

Elkészítés
Ha gyorsan akarunk csicseriborsókrémet vagy más néven hummuszt készíteni, akárcsak a padlizsánkrémnél, itt is érdemes konzerv alapanyagot választani. Ezzel megspórolhatjuk az éjszakán át tartó borsóáztatást, majd a főzést.
A konzerv csicseriborsóról öntsük le a levét és szitában mossuk át az egészet – így könnyebben emészthető lesz -, tegyük egy magasfalú tálba, adjuk hozzá a többi összetevőt és botmixerrel pürésítsük. Ha túl sűrű lenne, hígítsuk kevés vízzel. Pitával, pirítóssal és bármilyen kenyérfélével isteni finom.

TIPP: az alaprecepthez adhatunk még fokhagymát, tahinit, citromlevet – ízléstől függően – és a tetejét megszórhatjuk pirospaprikával is.

Csicseriborsókrém Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.