Mario Adorf halálhírét menedzsere erősítette meg. Azt közölte, a színész rövid betegség után, békésen hunyt el párizsi otthonában április 8-án. Adorf nem sokkal a halála előtt még üzent közönségének, háláját fejezte ki az évtizedeken át tartó szeretetért.

Forrás: German Select
Mario Adorf nemzetközi karriert épített, de mindig hű maradt hazájához, „mayeni fiúnak” tartotta magát. Pályája több mint fél évszázadon át ívelt, és ezalatt a legkülönfélébb szerepekben bizonyított, a kegyetlen gonoszoktól a melegszívű úriemberekig sokféle karatert játszott.
Mario Adorf nehéz gyerekkor után lett világsztár
1930. szeptember 8-án született Zürichben, egy német anya és egy olasz apa kapcsolatából, házasságon kívül. Édesanyja, Alice Adorf Olaszországban dolgozott, ám a gyermekét Svájcban hozta világra. Nem sokkal később kiutasították őket az országból, így a németországi Mayenbe költöztek. Az asszonynak anyagi gondjai voltak, így a kisfiút egy ideig egyházi gyermekotthonban nevelték. A második világháború kitörésekor visszakerült édesanyjához, ám nem sikerült ismét közelkerülniük egymáshoz. „A kapcsolatunk érzelemmentes volt… csak a sorsközösségünk volt közös” – mondta a színész egy korábbi interjúban.
Fiatalkorában Mario Adorf szó szerint a túlélésért küzdött. Bokszolni tanult, hogy meg tudja védeni magát. Tanulmányait a mainzi egyetemen folytatta, ahol többek között filozófiát, pszichológiát és irodalmat hallgatott, és közben egyre inkább a színház felé fordult. Később Zürichben dolgozott statisztaként és rendezőasszisztensként, majd a müncheni Otto-Falckenberg Színművészeti Iskolában képezte tovább magát. Első komoly színházi szerződését a Münchner Kammerspiele társulatánál kapta, majd hamarosan a filmvilág is felfigyelt rá. Az áttörést 1957-ben érte el Robert Siodmak Nachts wenn der Teufel kam (Éjjel, amikor az ördög jött) című filmjében nyújtott alakításával, amelyért Német Filmdíjat kapott. Karrierje kezdetén gyakran osztották rá a negatív karaktereket, ami hosszú időre meghatározta a róla kialakult képet. A Winnetou-filmekben alakított Santer karakterével ikonikus gonosszá vált.
Mario Adorf a magyar közönség számára is ismerős lehetett: az egyik legemlékezetesebb alakítását Luigi Magni Legyetek jók, ha tudtok című filmjében nyújtotta, ahol V. Szixtusz pápát formálta meg. Szerepelt a Fantaghiro, a harcos hercegnő című sorozatban, valamint A Pál utcai fiúk 2003-as olasz–magyar koprodukciós minisorozatában is, ahol Janót, a grund őrét alakította.
Adorf mindig hangsúlyozta, hogy számára a színészet nem munka, hanem szenvedély. „Sok munka van benne, de soha nem éreztem annak, mert szerettem csinálni” – mondta. Hálával tekintett vissza pályájára, különösen azért, mert sok kollégájával ellentétben hosszú ideig számítottak rá a szakmában.
A színész második feleségét, Monique Faye-t és lányát, Stella Maria Adorfot hagyta hátra. Élete utolsó éveiben München, Párizs és Saint-Tropez között osztotta meg idejét. Mario Adorf halálával egy olyan színésznemzedék egyik utolsó nagy alakja távozott, aki évtizedeken át formálta az európai film arculatát.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


