Újra itt a H1N1 - már halottak is vannak!

Anglia H1N1 vírus influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tavalyi évben világjárványt okozó H1N1 influenzavírus Nagy-Britanniában ismét megjelent, és az utóbbi hat hétben 10 ember halálát okozta - közölték szombaton egészségügyi tisztségviselők.

A brit egészségvédelmi hivatal (HPA) jelentése szerint a betegség által érintett tíz személy 65 év alatti felnőtt volt, és a többségük más egészségügyi problémával is küszködött.

"Az elmúlt néhány hétben az országban emelkedett a H1N1-, illetve a B típusú influenzavírus által okozott megbetegedések száma" - mondta el John Watson professzor, a HPA légzőszervi megbetegedések osztályának vezetője.

Forrás: iStockphoto
Forrás: iStockphoto


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010 augusztusában jelentette be a H1N1 világjárvány végét. Az első ilyen influenzás eseteket 2009 márciusában jegyezték fel, és a WHO adatai szerint 18 450 ember, köztük sok terhes nő és fiatal halt meg a vírus miatt.

Watson elmondta, hogy Nagy-Britannia tavaly is az elsők között számolt be a H1N1 vírus megjelenéséről. A HPA közleménye szerint egyáltalán nem meglepő a H1N1 újbóli megjelenése.

Az egészségvédelmi hivatal egyik szóvivője elmondta: valóban egyre több influenzás megbetegedésről érkezik jelentés az ország minden pontjáról, de ez ilyenkor, a téli hónapokban teljesen normálisnak tekinthető.

forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.