plasztikai műtét műanyag átváltozóművész baba Barbie baba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Justin Jedlica szinte már teljesen "műanyag", akárcsak Barbie volt párja. A New York-i fiatalember szerint az edzés és a diéta nem menő, így szépészeti beavatkozások sorával akarja elérni az áhított célt.

A 32 éves férfi 90 különböző operáción esett át az elmúlt 10 évben, ezzel tetőtől talpig átszabatta magát. Hóbortja eddig 21 millió forintnak megfelelő összegbe került, melynek révén szilikonimplantátum került többek között a fenekébe, a hasába és a felkarjába.

AFP
AFP

"Igazi átváltozóművész vagyok. Minél furcsább a műtét, annál jobb. Normálisnak lenni nem túl érdekes dolog" - mondta Justin az amerikai ABC televíziós csatorna riporterének. Orvosai tájékoztatták róla ugyan, hogy ennyi idegen testtel a szervezetében gyakorlatilag életveszélyben van, ám szerinte ez nem nagy ár a tökéletes megjelenésért.

Justin gyermekként még csak arról álmodozott, hogy egyszer majd megoperáltatja nagynak talált orrát, ám öt szaglószerv-átszabás után is csupán úgy gondolja, hogy közel van a célhoz, de még nem tökéletes. Elégedetlensége más részekre is kiterjed, hiszen biztos benne: újból kés alá fekszik a közeljövőben.

Az nem derült ki, hogy Justinnak mi a véleménye Valeria Lukjanováról - arról a 24 esztendős ukrán lányról, aki élő Barbie-vá műttette magát. Pedig összeillő párost alkotnának, ha már bálványaiknak ez nem sikerült. A babagyártó Mattel cég ugyanis 2004-ben jelentette be, hogy Barbie és Ken útjai 43 együtt töltött év után elváltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.