Viktória torta desszert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazi angol klasszikus, Viktória királynőről nevezték el, aki a délutáni teához szívesen fogyasztott ebből a meglehetősen egyszerű tortából. Egyszerű, még dekorálni sem kell.

Ehhez az igen egyszerű, klasszikus angol tortához mindössze két vajas piskótát kell sütni, és ezeket lekvárral és tejszínhabbal kell megkenni. Jellemző még a tortára, hogy nem dekorálják, és nem vonják be a tetejét csokoládéval vagy valamilyen vajas krémmel. Nem tudom, hogy a porcukor dekorációnak számít-e, az összes általam talált receptben/képen így nézett ki. Akinek így túl vastag a piskóta, csökkentse 33 százalékkal a mennyiségeket, vagy használjon 20 cm átmérőjű formát. (A vaj miatt magában sem rossz a tésztája, egyáltalán nem száraz.)


Hozzávalók (18-20 cm-es torta lesz belőle, 8 szelet):

A tésztához:

3 tojás
1 csomag sütőpor
15 dkg liszt
15 dkg szobahőmérsékletű vaj
15 dkg cukor
1-2 evőkanál tej

A töltelékhez:

eperlekvár
1-1,5 dl tejszín
porcukor

A vajat habosra keverem a cukorral, majd egyenként beledolgozom a tojásokat. A lisztet elkeverem a sütőporral, majd kanalanként a tojásos keverékhez adom, végül belekeverem a tejet, és elosztom két, sütőpapírral bélelt (elég az alját), 18 cm-es tortaformába. Előmelegített sütőben, 160 fokon (légkeveréssel), 20-25 perc alatt megsütöm. Akkor jó, ha a teteje aranyszínű, és az oldala kezd elválni a formától. Miután kihűltek a tésztalapok, a tejszínt kemény habbá verem egy kis cukorral. Az egyik tortalapot egy tálra teszem, megkenem eperlekvárral, arra tejszínhabot halmozok, finoman rányomom a másik lapot, és megszórom a tetejét porcukorral.

Szilvatortahttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20101118-szilvatorta.htmlRicottával töltött cukkinihttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20101118-ricottaval-toltott-cukkini.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.