Komár László testvérháborúban áll

testvér testvérpár Komár Laci zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komár László öccse azt állítja, harminc éve nem beszélt testvérével, akivel igen mélyen gyökereznek a problémák.

Komár Laci nevét az egész ország ismeri, testvére pedig mindössze a helyi kocsmában büszkélkedhet sok ismerőssel. Laci és György együtt nőttek fel, viszonyuk mégis nagyon elmérgesedett. György egy régi bérházban éli mindennapjait, szegényes körülmények között. Bátyjáról pedig nem jó szívvel beszélt a Hot! magazinnak: "Igen, én vagyok az öccse. De engem nem érdekel, nem beszéltünk harminc éve. Tudom, hogy írt egy könyvet, de hazugság, ami benne vam. Soha nem voltam börtönben!" - vallotta Komár György.

civishír.hu
civishír.hu


Komár László korábban könyvet írt életéről, de abban sem leplezi le a zenész, miért is romlott meg a viszonya öccsével. Azt azonban néhány mondatban említette a magyar rock and roll király, hogy testvére börtönben is volt. Azt állítja, azért, mert György kölcsönkérte egy ismerőse autóját, amit út közben felgyújtott. Állítólag ekkor lesittelték, majd a férfi a rossz idegállapotára hivatkozott, így átvitték egy kórházba.

Laci tagadja, hogy ne beszélnének öccsével. "A kezdetektől fogva eltérő volt az érdeklődési körünk: engem a zenei pálya vonzott, őt egészen más. Mindenki a saját életét éli, én sem igénylem, hogy folyton itt lógjon valaki a nyakamon, és ő sem, ennek azonban nincs különösebb oka, egyszerűen az elmúlt évek során így alakult. Ha György tagadja, hogy börtönben ült, akkor bizonyára jó oka lehet rá, ilyesmire senki nem lenne büszke. Egy biztos: én igazat írtam róla." - vallotta Komár László a Hot! magazinnak.


László azt sem tagadta, hogy öccse sajnos többet iszik a kelleténél. "Gyurinak nemrég halt meg a felesége, bizonyára ezért menekült az italhoz, de nem tudok segíteni rajta. Igyon és haljon bele - ha őt nem érdekli a saját egészsége, akkor mások mit tehetnének? Én sem vártam el, amikor rákos betegen a kórházban feküdtem, hogy bejárjon hozzám, sőt, kifejezetten az volt a kérésem, hogy hagyjanak békén" - mesélte a zenész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.