VV5: Csaba Veronikát viszi párbajozni

VV5 kihívás Való Világ 5 Való Világ párbaj VV Veronika VV Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Veronikát hívta ki párbajozni Csaba. Attila újra Kingán kattog, Fecó pedig két tűz közé került, mert Kingával és Verával is haverkodik, ezt pedig nem nézik jó szemmel a lányok.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Kattints a képre a galériáért!

Gergő egyre nehezebben viseli a cölibátust. A szex iránti étvágyát csak növeli, hogy Seher állandóan incselkedik vele, miközben nem engedi, hogy egy csóknál több történjen közöttük. Az érzelmes lány addig nem is szeretné odaadni a testét a sittes fiúnak, amíg nem lesznek komolyak a srác érzelmei. Nagy valószínűséggel nem ők lesznek a villa következő lepedőakrobatái. Vera hűlt helyének a látványa a hálóban teljesen felvillanyozta Pétert és Attilát, olyannyira, hogy a két taktikus hirtelen felindulásból kipucolta a luxusbörtönt. Figyelmük még arra is kiterjedt, hogy az udvar műfüvét is kiporszívózzák. Veronika előbb Kingának, majd Seherezádénak lőtte be a séróját a varázslatos hajvasalójával, miközben mind a két lánnyal kivesézte a szívügyeiket. Sok újat nem tudtunk meg tőlük: a cselszövő továbbra sem tud férfiként tekinteni Attilára, Seherezádé pedig nem szerelmes az alfahímbe. Petiék tökéletesen elégedettek voltak a takarításuk eredményével, ezért még egy "Tiszta udvar, rendes ház" feliratú táblát is felavattak a teraszon. Az ünnepélyes ceremóniára mindenkit meghívtak, de Vera bojkottálta az eseményt, ami egyáltalán nem zavarta a többieket.


A csajok elhatározták, hogy egy konfliktusrendező csajos estet tartanak a nappaliban. A koktélozgatás viszonylag oldott hangulatban telt addig, amíg Vera nem állt neki vitatkozni Kingával. A pornós csak a saját hülyeségeit hajtogatta, egyáltalán nem hagyta szóhoz jutni a cselszövőt, aki aztán idegességében otthagyta a társaságot. Kinga elmondta a véleményét Fecónak, akinek azt is a fejéhez vágta, hogy amióta Verával haverkodik, azóta rá sem ismerni. A dumagép csak hebegett-habogott, majd pár perc múlva már Verának csiripelte el a kettőjük közt történteket.


Attila kifaggatta Veronikát, hogy miről diskurálgattak Kingával fodrászkodás közben. Az összeférhetetlen még mindig nem tudja pontosan, hogy mit érez a cselszövő iránt, de abban biztos volt, hogy szeretne vele egyet csókolózni. A kacsalányt ezután Péter kezdte el fárasztani többek közt azzal, hogy hozzámenne-e feleségül. Néhány mondat erejéig azon is elagyalgattak, hogy kit hív ki párbajozni Csaba. Aztán arra a bizonyos dobozra terelődött a téma, amit Pufi beköltözéskor vitt be magával, de eddig még nem derült ki, hogy mi van benne. Peti megígérte, hogy megmutatja, mi van a kis dobozban, de előtte megkérdezte Veronikát, számít-e neki, hogy az egyáltalán mit tartalmaz. A lányt válasza egy határozott nem volt, mert valójában csak közel akart kerülni Péterhez. Peti aztán nagy titokzatosan levette a lakatot a dobozról, amiben valójában nem volt semmi. A kacsacsőrű emlős szinte meg sem lepődött a dolgon, inkább hozzábújt a fiúhoz.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Ismét eljött a kihívás napja. Csaba döntését kissé megnehezítette, hogy négyen is védettségi kendőt viseltek, ráadásul Vera is, akit szívesen kivitt volna párbajozni a helyes fiú. Így kénytelen volt Veronika, Péter és Eszti közül választani, mert Kinga és Fecó viszonylag közel állt hozzá. A helyes pasi Veronikára tette a zöld a kendőt, mert úgy gondolta, hogy a lány esetleges kiejtésével meggyengíthetné Péterék uralmát.


Tipp! A szexi magyar modell domborulatai! Kattints a galériáért!


VV5: Szerelem a villán kívül - Shadi és Dya összejöttekhttp://www.life.hu/szeress/20111214-valovilag5-szerelem-a-villan-kivul-osszejott-vv-shadi-es-dya.htmlVV5: A villalakók nem örülnek Fecó esküvőjénekhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20111213-vv5-a-villalakok-nem-orulnek-feco-eskuvojenek.htmlVV5: Kinga összeomlotthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20111212-vv5-kinga-osszeomlott.htmlVV5: Gergő és Csaba véresre verte egymás fejét, majd párbajozni küldték a helyes fiúthttp://www.life.hu/legykepben/20111211-vv5-vera-mar-biztosan-vedett-a-valovilag-bokszgalajan-megnyert-meccse.htmlVV5: Péter mégis ágyba bújt Verával!http://www.life.hu/legykepben/20111211-vv5-peter-megis-agyba-bujt-veraval-a-dmatracon-feco-pedig.htmlVV5: Verát mindenki utálja, Péter feleségül venné Veronikáthttp://www.life.hu/legykepben/20111209-vv5-vera-lett-a-kozellenseg.htmlVV5: Péter durván kidobta az ágyából Veráthttp://www.life.hu/legykepben/20111208-vv5-peter-durvan-elkuldte-verat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.