30 év után válik a sztárpár - Már nem viseli jegygyűrűjét Danny DeVito felesége

jegygyűrű feleség Danny De Vito válás megcsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem egészen egy nappal azután, hogy bejelentették a válást, Danny DeVito felesége, Rhea Perlman már a jegygyűrűje nélkül jelent meg Los Angelesben.

Szemmel láthatóan nem viseli meg különösebben Danny DeVito feleségét, hogy 30 év után véget ér a házassága. Rhea Perlman nem egészen 24 órával a válás bejelentése után már jegygyűrűje nélkül, könnyed öltözetben sétált Los Angeles utcáin és még rá is mosolygott az őt fotózó paparazzókra. Talán azért sem csoda, hogy Rhea ilyen jól kezeli a változást, hiszen ő maga döntött úgy, hogy elválik 67 éves színész-producer férjétől. Házasságuk már évek óta válságban volt, mert DeVito régóta rendszeresen félrelépett. "Danny egy gazdag, befolyásos hollywoodi figura, így aztán sok csinosabbnál csinosabb lány kereste a kegyeit, és ő nagyon gyakran ki is használta a helyzetét és a kínálkozó alkalmakat" - árulta el egy a párhoz közel álló forrás.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Úgy tűnik, hogy a feleség sok évig szemet hunyt ura kalandjai fölött, de mostanra belefáradt a helyzetbe. A pár hétfőn jelentette be, hogy 30 év után elválnak útjaik.

Retteg a férjétől Demcsák Zsuzsa - pánikgombbal, térfigyelő kamerákkal védi családjáthttp://www.life.hu/legykepben/20121010-demcsak-zsuzsa-a-tv2-musorvezetoje-retteg-a-ferjetol-ovja-csaladjat.htmlFény derült Csobot Adél titkára: a testét is latba vetette már a siker érdekébenhttp://www.life.hu/legykepben/20121010-csobot-adel-az-xfaktor-sztarja-tobbszoros-szepsegkiralyno.htmlBajban a sztárpár? Nem adtak számlát a pásztoróra után a Korda-villábanhttp://www.life.hu/legykepben/20121010-korda-gyorgy-magyar-enekes-es-balazs-klari-magyar-enekesno-nem.htmlNem kíváncsi kisfiára Kovács Lázárhttp://www.life.hu/legykepben/20121010-kovacs-lazar-magyar-sztarsef-nem-kivancsi-balkezrol-szuletett-kisfiara.htmlÖnéletrajzi könyvvel tér vissza a sztárhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20121008-arnold-schwarzenegger-eletrajzi-konyve-total-recall-emlekmas.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.