Hónapok óta féktelen bosszúvágy forrt Szita Bence brutális gyilkosában, P. Erikában, aki módszeresen előkészítette a 11 éves kisfiú kivégzését és egy hete az indulatai annyira elöntötték, hogy két bűntársával valóban elkövették a szörnyű gaztettet: kioltották az ártatlan gyermek életét. A kisfiú nevelőapja napról napra nagyobb dühöt és gyűlöletet érez egykori párja iránt, ahogy ráébred, mit is követett el az asszony.  

A kegyetlen gyerekgyilkos nő és párja kapcsolatát beárnyékolta az asszony 11 éves fia és Bence közti rivalizálás. Ezért kérte meg két évvel ezelőtt a fiú nevelőapja Erikát, hogy költözzön el, és ezután ne Bence otthonában találkozzanak. És ez okozta végül a 11 éves kisfiú vesztét. A nő ugyanis emiatt forralt bosszút, hónapokon át tervezte Bence meggyilkolását, majd két társa segítségével végül egy hete  valóban végzett az ártatlan gyermekkel.

Forrás: MTI/Varga György

"Bence imádott, rajongott értem, ahogy én is érte. Erika ezt látta veszélyesnek, attól félt, hogy valaki elvesz tőle, és ő háttérbe szorul. Bencus és Balázs olyanok voltak, mint a tűz és a víz. Folyamatosan balhéztak, így bármennyire is szerettem a páromat, megkértem, hogy költözzön vissza a felsőmocsoládi otthonunkból Kaposvárra, mert fontosabb volt, hogy annyi megrázkódtatás után ez a szegény kisfiú nyugodtan nőhessen fel" - mondta el Hajdú Péternek az összetört apa, akinek sejtése sem volt, hogy micsoda rettenetes szenvedély dúl az asszonyban, aki végül két büntetett előéletű hajléktalannal brutálisan, hidegvérrel, előre kitervelten kivégezte a kisfiút. Késsel és ásóval ütötték agyon a szőke, ártatlan gyermeket, majd előre megásott sírba temették el.

A gyilkosokat vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte a Kaposvári Törvényszék.

 

Dúl a szerelem- Nős férfit szeret a népszerű magyar színésznőhttp://www.life.hu/legykepben/20121105-szinetar-dora-magyar-szineszno-nos-ferfit-szeret.html Pucér fiúk fotózkodtak az elhunyt énekes házábanhttp://www.life.hu/legykepben/20121104-fiukat-fotoztak-az-elhunyt-enekes-michael-jackson-egykori-hazaban.html Hetek óta tervezte a gyilkosságot Szita Bence nevelőanyjahttp://www.life.hu/legykepben/20121104-hetek-ota-tervezte-a-gyilkossagot-szita-bence-neveloanyja-p-erika.html Amnéziában szenved, akár kómába is eshet a Rippel fivérek édesanyjahttp://www.life.hu/legykepben/20121102-rippel-ferenc-magyar-sztar-edesanyja-eletveszelyes-allapotban-van.html Ilyen lesz Komár László temetésehttp://www.life.hu/legykepben/20121104-ilyen-lesz-komar-laszlo-enekes-temetese-a-budapesti-uj-koztemetoben.html