lazítás relaxáció Keresztes Ildikó énekesnő jóga Illényi Katica
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Keresztes Ildikó egy különleges jógaórán vett részt, élményeiről pedig a Life.hu újságírójának mesélt.

Illényi Katica már hat éve a jóga szerelmese, ezért elcsalta Ildit, hogy próbálja ki a Barkan-jógát, amit 35-40 fokos melegben végeznek. Az énekesnő még a nehezebb mozdulatokat is ügyesen kivitelezte.

Forrás: www.barkan.hu
Forrás: www.barkan.hu

"Régóta szerettem volna kipróbálni a jógát, mert szükségem lenne a mozgásra, csak nehezen tudom beilleszteni a mindennapjaimba. Katicával remekül éreztük magunkat a jógaórán, nagyon sokat nevettünk, végre ki tudtunk kapcsolni és csak magunkra figyelni. Bár nehéz 40 fokban mozogni, úgy érzem, jól ment, és a nyújtások különösen jólestek. A testtudatom rendben van, hiszen 20 évig intenzíven sportoltam, ez pedig a jógában nagyon fontos" - mesélte Ildikó.
"Ildivel régóta barátnők vagyunk és mivel mindketten sokat dolgozunk, nagyon jólesett egy kis felüdülés. Szerettünk volna közösen fellépni, de miután ez nem jön össze, így Ildi kárpótlásként eljött a jógaórámra" - mesélte Katica.

Forrás: www.barkan.hu
Forrás: www.barkan.hu

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Szerelme simán lepattintaná Kasza Tiborthttp://www.life.hu/legykepben/20130326-kasza-tibor-a-moorning-showban-elerulta-hogy-baratnoje-siman-dobna.htmlTündéri kisoroszlánok születtek az állatkertbenhttp://www.life.hu/legykepben/20130328-negy-indiai-kisoroszlan-jott-vilagra-a-budapesti-allatkertben-februar-16an.htmlÉletveszélyes expedícióra készül Erőss Zsolthttp://www.life.hu/legykepben/20130326-eross-zsolt-hegymaszo-hoparduc-a-vilag-legveszelyesebb-csucsanak-meghoditasara-indul.htmlExkluzív - leköszön Vilmos herceghttp://www.life.hu/legykepben/20130328-vilmos-herceg-benyujtotta-lemondasat-a-kiralyi-legiero-kutatomento-csapatahoz.htmlBelezavarodott gyereke nevébe VV Ágicahttp://www.life.hu/legykepben/20130328-vv-agica-valosagshow-hos-elarulta-szuletendo-kisfia-nevet.htmlBódi Sylvi a Playboy-villában járthttp://www.life.hu/legykepben/20130328-bodi-sylvi-magyar-playmate-a-playboy-villaban-jart.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.