Király Viktor lazán belenyúlt egy gyönyörű testű nő nadrágjába, kissé lehúzva a farmert, szinte láthatóvá téve a hölgy hátsó domborulatait.

Eddig senki sem tudta, kihez tartozik az a csodás alak, amit az énekes merész módon használt fel Fire című dalának albumborítójához. A Life.hu kiderítette, hogy a lány nem más, mint Viktor barátnője, Bea.

Forrás: Facebook/Király Viktor

„Senki sem tudja, ki is ez a nő a képen, csak annyit lehet látni, hogy gyönyörű háta van. Elárulom, hogy Bea, a barátnőm szerepel a fotón, akit kevesen ismertek fel. Olyan szép és olyan jó teste van, ráadásul remek volt együtt dolgozni vele. Mindez teljesen véletlenül alakult így, az albumborítómhoz készült a profi képsorozat. Az utolsó fél órában, amikor a képek már elkészültek, csak szórakozásból kértem Beát, hogy csináljon valami táncos, látványos mozdulatot a lábával. Innen egyre-másra jöttek az ötletek, és végül spontán módon megszületett ez a pikáns fotó is" - osztotta meg velünk a történetet a nemrég csalás álozatául esett Viktor.