Geszti: "Tündének mennie kellett, ez egy ilyen játék"

interjú döntő Krasznai Tünde X-Faktor 2013 Geszti Péter kiesés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Geszti Péterrel a Life.hu újságírója rögtön azután beszélgetett, mikor kiderült, hogy egyik mentoráltja, Danics Dóra ott lehet a vasárnapi fináléban, a másik, Krasznai Tünde pedig már biztosan nem nyeri meg a versenyt. Ne feledd, a Life.hu-n vasárnap is mindent az X-Faktorról szól. Kövess bennünket a kulisszák mögé.

Geszti Péter nincs elkeseredve, úgy érzi, nagy dolog, hogy idáig eljutottak, és hozzátette: Tünde is remekül van. "Benne volt a pakliban, hiszen mindkét lány és a ByTheWay is kiváló volt most is. Valakinek pedig mennie kell, ez egy ilyen játék. Lassan a negyedik X-Faktor-évadon vagyok túl, fel vagyok készülve arra, hogy ezeket lelkileg feldolgozzam" - kezdte Péter.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Pénteken kérdezted, hogy melyek voltak számomra a verseny nagy pillanatai, ha most kérdeznéd, biztosan mondanám Tünde és Takács Nikolas mai duettjét. Ez a világon bárhol megállná a helyét, biztos vagyok benne. Fantasztikus volt."

Geszti arról is beszélt, hogy Tünde a kieséstől függetlenül jól van. "Most mosolyog, és azt mondja, boldog, és az is, és majd lesz szomorkás is, ez így van rendjén. Pontosan tudja, hogy hatalmas lehetőséget kapott, és nagyon bízom benne, hogy él is vele" - vélekedik Tündéről mentora. A Life.hu Tündével - még a színpadon - készített videóját ITT nézhetitek meg!

Az énekesnő duettje Péteren kívül egy másik mentort is teljesen elvarázsolt. Bár Alföldi Róbertnek csak néhány szavát sikerült elkapnunk a backstage-ben, amikor éppen a Cohen-feldolgozásról beszélt, de azokból kiderült, hogy szombat este őt is ez a dal érintette meg talán a legjobban.

A mentorok és a stáb szinte egybehangzó véleménye, hogy hatalmas csoda, hogy egy ilyen prűd országban Tünde a a legjobb háromba juthatott. A már kiesett versenyzők viszont szinte egybehangzóan úgy vélekednek, minden úgy történt, ahogyan szerették volna, ők ugyanis Danics Dóra-ByTheWay-fináléban reménykedtek. Az sem titok, hogy szinte mindannyian Szikora Róbert csapatának szurkolnak.

Geszti: "Dóra és Tünde kapcsolata hullámzó volt"http://www.life.hu/legykepben/20131214-geszti-peter-x-faktor-mentor-interju-danics-dorarol-es-krasznai-tunderol.htmlX-Faktor-kampánypárbaj: Geszti Péterhttp://www.life.hu/szorakozz/20131213-x-faktor-geszti-peter-kampanyol-danics-dora-es-krasznai-tunde-mellett.htmlGeszti Péterrel az X-Faktor kulisszái mögötthttp://www.life.hu/szorakozz/20131213-x-faktor-a-kulisszak-mogott-sosem-latott-fotok.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.