Az amerikai kormány több megelőző intézkedést léptetett életbe a légi- és tengeri kikötőkben annak megakadályozására, hogy az Ebola-járvány elérje az Egyesült Államok területét - közölte Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

Az Egyesült Államokba tartó utasokat a repülőgépekre való felszállás előtt, majd a leszállás után is megszűrik. Az amerikai járványügyi hivatal szakértői kiképzést tartottak a vám- és határőrség embereinek a tünetek felismeréséről. A fertőzötteket egészségügyi szakember juttatja el a kikötőkben és repülőtereken kialakított elkülönítő helyiségekbe - tudta az MTI. 

Forrás: AFP

Közben egy New York-i kórházban megkezdték egy elkülönített, nemrégiben Nyugat-Afrikában járt férfi vizsgálatát, akinél a betegségre jellemző magas lázat, illetve gyomor- és bélrendszeri tüneteket észleltek. Még nem tudni, ebolában szenved-e. A CNN szerint a páciens leleteiből valószínűleg csak kedden fog kiderülni, hogy valóban Ebola-vírus fertőzte-e meg.

Az Ebolát csaknem 40 évvel ezelőtt észlelték először Afrikában. A veszélyes betegség emberi testnedvekkel történő érintkezés útján terjed. Mostanáig sem bizonyítottan hatásos oltóanyagot, sem gyógyszert nem sikerült kifejleszteni ellene.