Hát, a médiakarrier egyiküknek sem jött be. VV Teo pótapának áll, VV Aurelio pedig párjával, VV Zsófival bugyibizniszbe kezdett.

VV Teo, a ValóVilág biszexuális szereplőjének jelenlegi párja kisbabát vár, akivel úgy döntöttek, közösen nevelik fel a picit.

Fotó: Nánási Pál/rtlklub.sajtoklub.tv

„A párom valóban kisbabát vár, de még nagyon pici a magzat" – mondta a Blikknek Teo, aki szerelméről nem szeretett volna többet elárulni. Annyit azonban elmondott, hogy mindössze egy hónapja vannak együtt, de már most úgy érzik, ami kettőjük között van, örökké tart majd.

Forrás: facebook/Aurelio

VV Aurelio és szerelme, VV Zsófika bugyikat tervez, mert szeretnék a hétköznapokat kreatívan eltölteni. A fiatalok a Blikknek elmondták, nem a pénzszerzés miatt vágnak bele a bugyibizniszbe.

„Én leszek a bugyikirály!" – nevetett Aurelio. „Nem tudom, mennyibe fognak kerülni, igazából azt se tudom, hogy általában milyen árban van egy tanga. Én a fehérneműk levételének vagyok a specialistája, a kreációim a vadabb csajoknak fognak tetszeni. Mindegyik olyan lesz, ami az én fantáziámat beindítja. Már most szakmai szemmel is vizsgálom a párom poppolínóján a dolgokat. Sok időt töltünk a tervezéssel, hol az ágyon, hol a konyhában kerül a bugyi a középpontba!" – viccelődött a VV6 győztese