Sajátosan dolgozta fel a hétfő reggeli Morning Showban Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri az ELTE gólyatáborban megerőszakolt lány esetét. A műsorvezetők most magyarázkodnak.
Ahogy a Life.hu is megírta, Fonyódligeten az ELTE gólyatáborában péntek éjszaka megerőszakoltak egy fiatal lányt. Az ELTE azóta közleményt adott ki a történtekről. Az eset után számtalan média foglalkozott az esettel, köztük a Class FM Morning Showja is, ahol Balázsék saját stílusukban, nevetgélve, poénkodva elmélkedtek a megerőszakolt lány történetén, ami miatt a kedd reggeli adásban kénytelenek voltak magyarázkodni.

Sajnos a médiumok úgy vették át a beszélgetésünket, ami nem fedte a valóságot. Kivettek és összeollóztak mondatokat. Mindezt azért, hogy lájkokat és klikkelés számokat produkáljanak. Ez szerintem nem korrekt. A megszólalás azóta is fent van az internet oldalunkon és bárki meghallgathatja a beszélgetést és levonhatja a saját következtetését" – mondta Balázs, aki arra is kitért, hogy mikor jótékonykodnak és összegyűjtenek 10-15 millió forintot, arról nem írnak a gonosz firkászok.