Ismét levetkőztek az evezős lányok és legalább olyan pucérok, mint voltak

nők Facebook pucér meztelen naptár csapat Warwick Egyetem evezős
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Warwick Egyetem evezős hölgyeinek még jót is tett a tavalyi Facebook-botrány: 2015-ös naptáraikra már most több száz előrendelés érkezett.

Elkészült a Warwick Egyetem női evezőcsapatának 2015-ös naptárja, amely legalább olyan pucér és szemérmetlen, mint az előző kettő.

Forrás: Northfoto

Tavaly a Facebook nem megfelelőnek titulálva a képeiket eltávolította őket a felületről, a lányok azonban ennek ellenére sem változtattak a koncepción – a férfiak nagy örömére.

Forrás: Northfoto

Öröm az ürömben, hogy a naptár a közösségi oldalon való hirdetés nélkül is elérte a közönséget: a lányok elmondása szerint eddig nagyjából 200 előrendelés futott be hozzájuk. A képek merészek, provokatívak, de ízlésesek, és még a jó ügyet is támogatják: az eladott naptárokból befolyt összeg 20%-át egy alapítványnak ajánlják fel.

És most az urak!

Az egyetem fiú evezőcsapatáról hiába keresgéltünk, egyelőre nincsenek meztelenebbnél is meztelenebb képek, így engesztelésképp álljanak itt a tavaly készült naptárfotózás képei, amelyeket ide kattintva nézhetsz meg.
Kopasz és meztelen nők egy figyelemfelkeltő naptárbanhttp://www.life.hu/drlife/20140909-kopasz-es-meztelen-nok-a-figyelemfelkelto-naptarral-az-alopecia-nevu-betegsegre-szeretnek-felhivni-a.htmlÚjabb kampány indult egy betegség kapcsán. 12 nő meztelenül pózol egy naptárban, hogy felhívják a figyelmet az alopécia nevű betegségre.Dr. Life--Jön! Jön! Jön! Készül Kiszel Tünde 2015-ös naptárahttp://www.life.hu/bulvar/20141006-kiszel-tunde-2015-os-falinaptara-keszul.htmlMindenki megnyugodhat: a 2015-ös évet sem kell Kiszel Tünde-naptár nélkül átvészelnünk. A dúskeblű celeb a hétvégén állt kamera elé, és a Facebookján meg is mutatta a végeredményt, vagyis annak egy részét. TV + BulvárOrigoNemsemleges mosdókat alakítanak ki egy egyetemenhttp://www.life.hu/news/20141001-nemsemleges-mosdokat-alakitanak-ki-a-kaliforniai-egyetemen-a-transznemu-diakok-szamara.htmlEzt is megéltük: az Egyesült Államokban először transznemű diákok számára alakítanak ki mellékhelyiségeket a Kaliforniai Egyetemen.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.