Felosztották Csala Zsuzsa vagyonát

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
halál ház felosztás komika vagyon hagyatéki eljárás Csala Zsuzsa végrendelet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csala Zsuzsa vagyonát felosztották. A tavaly elhunyt színésznő százmilliós vagyont hagyott maga után.

Csala Zsuzsa már majdnem egy éve, 2014. február 22-én hunyt el. A Jászai Mari-díjas színésznőt csak fél év után helyezték örök nyugalomba, novemberben megtalálták a végrendeletét is. Most pedig lezárult a hagyatéki tárgyalás, amelyen a komika csaknem százmilliós vagyonát osztották el – számol be a Bors.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

Mivel nem voltak gyerekei, a színésznő elhunyt testvére, Márta fia és lánya – Csala Zsuzsa szeretett keresztgyermekei – örökölték a vagyont, de egyetlen élő testvérének, Csillának is jutott az ingóságaiból.

„A házat Dóri kapta, mert Péternek már van két-három lakása, a vagyontárgyakon viszont osztoznak. Nekem megmaradt a testvérem autója, mivel azt elfelejtette beleírni a végrendeletbe, de végül úgy állapodtunk meg, hogy az a nagyobbik fiamé lett" – mondta a lapnak Csala Csilla, aki rokonaival már azt is megbeszélte, kié legyen a híres dunaalmási ház, ahol most ők laknak a férjével.

„Márti gyerekei és az én két gyerekem kapja majd meg. Mindannyian mérnökök" – tette hozzá Csilla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.