Czutor Zoli VV Simon szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Simon végre ismét szerelmes! Választottja pedig nem más, mint egy közismert magyar zenész lánya.

VV Simon, a VV6 kizárt játékosa életébe ismét beköszöntött a „Simonság", ami kiegészült „Szonjasággal". Simon hónapok óta szerelmes! Januárban beszéltünk utoljára vele, akkor még egy műanyaggyárban dolgozott szalag mellett, hogy finanszírozni tudja a tanulmányait. Akkor még nem is sejtette, hogy hamarosan eltalálja Ámor nyila.
„Végre megtaláltam a másik felemet. Szonjával januárban találkoztunk Budapesten a kedvenc zenekarom koncertjén, ott kezdtünk el beszélgetni. Azóta felpörögtek az események, boldogság költözött az életembe! Szonja pont ugyanolyan csodabogár, mint én. Ő a legkülönlegesebb lány, akivel valaha találkoztam. Elvarázsolt a lénye, a személyisége. Jelenleg Szegeden tanul, a hétköznapokon 220 km választ el minket egymástól, én Debrecenben készülök lediplomázni. Nevettünk nagyokat, hogy mindkettőnktől csak pár méterre található a várost jelző tábla, de akkor sem rövidebb a köztünk lévő távolság. Szerencsére minden hétvégét sikerül együtt töltenünk, hol ide, hol oda utazunk, a fővárosban koncertekre járunk" - lelkendezett Simon, aki félti kapcsolatát a nyilvánosságtól.

Forrás:VV Simon/Facebook

"Szonja édesapja most tudta meg, hogy együtt vagyunk. Féltem ezt a kapcsolatot, egyelőre nagyokat röhögünk az egészen, és próbálunk pozitívan hozzáállni minden felénk irányuló érdeklődéshez. Nem szeretnénk a bulvármédia állandó szereplőjévé válni, pedig van rá esély. Szonja édesapja a Belmondo együttes frontembere, Czutor Zoli. Aki lát bennünket együtt úgy ítéli meg, hogy őszinte a szerelmünk, aranyosak vagyunk. Az elmúlt egy év nekem nagyon keserves volt, sokat bántott a bulvár, a szerencsétlen, idióta, lúzer kategóriába illesztettek be, ezt a címkét ragasztották rám. Pedig én nem érzem annak magamat. Szonját április elején fogom bemutatni a szüleimnek. Mindkettőnk egy-egy kisnyuszi gazdája, őket is hamarosan összeismertetjük" – árulta el Simon, akit az új szerelem inspirál a tanulásban.

Czutor Zoli Forrás: Just Creative

„Tavasszal diplomázom, de még tudok elég időt szánni Szonjára. Az biztos, hogy a diploma után nem a szakmámban fogok elhelyezkedni, több megkeresést kaptam az elmúlt időben, de egyik sem köthető ahhoz, amit tanultam. Egy közös, alternatív zenekart is tervezünk, Szonja+1 néven, amiből biztosan nem lesz Simon -1" - nevetett boldogan Simon, aki a villában viselt csíkos pulóverét is megosztotta szerelmével.

A szerelem elől menekült a villlába

"Simonnak nemrég ért véget egy hosszú kapcsolata, amit nagyon megszenvedett, ezért akart bemenni a villába" – árulta el egy tizedikes diáklány Simonról, amikor a fiú bevonult a luxusbörtönbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.