Bár szégyellősnek vallja magát, a minap mégis fehérneműmárka-cég fotózta VV Fannit.

A cég Fannira már a Villában felfigyelt, a játék végén pedig fel is kérte a közös munkára.

"Életemben először állhattam fotós kamerája előtt, már a megkeresésnek is örültem, de így, utólag kizárólag pozitív élményeim vannak. Mindenki azon dolgozott, hogy a lehető legdögösebb legyen a sorozat, így én is. Ennek a fotózásnak köszönhetően a modellkedés gondolata sem áll már távol tőlem, azaz minden hasonló lehetőséget meghallgatok majd, és szívesen vállalok hasonló munkákat a későbbiekben is" - nyilatkozta Fanni.

Forrás: Facebook/VV Fanni

És hogy miként lett pucér Fanni? Hát így? "Testszínű bugyi volt rajtam, a fotós a kép kedvéért azonban leszedte rólam. Természetesen amennyiben akadna egy komoly megkeresés egy nagy magazintól, hogy többet mutassak meg magamból, elgondolkodnék, de mindent akkor sem láthatna belőlem a világ, azaz kizárólag művészi sorozatban lehet gondolkodni" - tette hozzá.