állampolgárság VV Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Edina és szerelme, VV Laci rájöttek, hogy a hétvégi haknikból nehéz megélni. Ezen valószínűleg az sem fog segíteni, ha Edina megkapja a magyar állampolgárságot, amit hamarosan igényelni fog. 

VV Laci szüleinek a házában éldegél a Való-villa szerelmespárja, Laci és Edina, akik innen indulnak haknizni a hétvégeken. Már ha van hová, ugyanis egyre kevesebb helyre hívják a villalakókat.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu


„Rájöttünk, hogy a hétvégi haknikból nem tudunk megélni, és mi nem szeretjük a bizonytalanságot, így inkább mindketten munkát keresünk. Talán annak az előadónak sikerül, akinek hétvégente több fellépése van, de nekünk csak egy szokott összejönni. Most már 5 dalt, feldolgozást éneklek, Laci meg beszélget a közönséggel. Erdélybe ráadásul többet is hívnak, igaz, két hete ott sem voltunk, és már hiányzik a családom. Ezért keresünk állandó munkát, hogy legyen valami alapunk. Én leginkább gyerekekkel szeretnék foglalkozni, Lacinak pedig van hivatásos jogsija, ő szívesen sofőrködne. Én még nem tudok intenzíven munkát keresni, mert nincs bejelentett lakcímem, most intézem. És ahogy meglesz, akkor nekifutok a kettős állampolgárságnak is" – kezdett bele Edina, aki most a fiú szüleinél lakik.
„Nincs értelme, hogy albérletet fizessünk, itt jól érezzük magunkat. Pár hét múlva kérelmezem a magyar állampolgárságot is, ha itt fogok élni, akkor miért ne legyek magyar állampolgár. Erdélyben szinte már mindenkinek megvan, én még nem foglalkoztam vele, most ez következik" – árulta el Edina.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.