Hosszan tartó betegség után, 72 éves korában elhunyt Somody Kálmán színész - értesült a Színház.hu.

1963-ban az Állami Déryné Színházban kezdte pályáját. 1970-től a Pécsi Nemzeti, 1975-től a 25. Színházban, 1978–79-ben a debreceni Csokonai, 1979-től 1986-ig a szolnoki Szigligeti, 1986–87-ben a Békés Megyei Jókai Színházban, 1987–88-ban ismét Debrecenben játszott.


1988–1990 között egy művelődési ház igazgatója volt. Az utóbbi években a Radnóti Színházban, a Vígszínházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban is láthatta a közönség, valamint nemrég szerepelt a HOPPArt Társulat Három nővér című produkciójában is.

"Kálmán sokat játszott a Radnóti Színházban – többek közt Alföldinél a Platonovban, Mohácsinál a Bolha a fülbe előadásban, Szász Jánosnál A boldogtalanokban láthatta a közönség. Együtt is öltöztünk… Azt hiszem, otthon érezte magát nálunk. Amikor szombaton meghallottam a hírt, hogy elment, nem volt kérdés számomra, hogy emlékére kitesszük a fekete zászlót. Hozzánk tartozott, és nagyon fáj, hogy már nincs köztünk. Mindannyian szerettük őt emberként és színészként is, hiszen minden minőségében igaz és igazi volt. Világéletében epizodistaként szerepelt, számos vidéki színházban megfordult a pályája során, az utóbbi időben pedig gyakran hívták fiatal filmesek" - mondta a Színház.hu-nak Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója.