A magyar Bear Grylls megérkezett a forró sivatagba, ahol extrém körülmények között kell helytállnia. XLaci már az első napon vízhiánnyal küzdött.

Ahogy a Life.hu is megírta, a magyar túlélő 400 kilométeres távon, óriási homokdűnék között, kígyók és skorpiók övezte területen gyalogol majd keresztül. XLaci már meg is érkezett az első állomásra, és közösségi oldalán osztotta meg, hogyan telt az első, kemény éjszakája a sivatag közepén.

XLaci a sivatagbanForrás: Facebook/XLaci

„A sivatag közepén, ahol most jár, este 10 óra közeleg. Sötét van, a csillagok világítanak, de még mindig 36 fokos meleg van. Egy órán belül megpróbálja álomra hajtani a fejét. Nagyon fáradt, kíméletlen nap áll mögötte. Délben 48 fokot is mutatott a hőmérő, ráadásul nagyon erős szél fújt végig, kisebbfajta homokviharokat kavart, így nehéz volt menni - de azért jól haladt. Az utánfutó hiánya nagy gond, mivel a hátizsákban kevés - 10 liter - vizet tud vinni, azt pedig nehéz jól beosztani ilyen zord viszonyok között. A hátizsák így is nyom vagy 20-25 kilót - és ő nem erre készült. Ma sikerült egy oázisba eljutni, palesztin vendégmunkásokkal találkozott, akik azonnal a segítségére siettek szívélyesen: enni és inni adtak neki. Laci úgy érzi, fizikailag és lelkileg is erős - de kemény a történet, nagyon kemény - ezt többször is megjegyezte" – olvasható XLaci közösségi oldalán.

Tavaly a dzsungelben menetelt
Kovács László, „XLaci" 2014 júliusában egyedülálló őserdő-átkelésre indult és minimális felszereléssel bejárt egy csaknem 500 km-es „utat" az emberi civilizációtól távoli maláj esőerdőben.