Elképesztő teljesítményt nyújtottak azok az orvosok, akik több órás műtéttel visszavarrták annak a 17 éves fiúnak a lábát, akit vasárnap éjjel gázolt el a 61-es villamos.

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla a súlyos balesetet követően a fiút azonnal kórházba szállították a fiatalembert, akinek a bal lábát bokánál szinte teljesen csonkolta, jobb lábát pedig szilánkosra törte a villamos.

61-es villamosForrás: Budapesti Kozlekedesi Kozpont/Nyitrai David

Az orvosok hihetetlen teljesítménye megmentette a fiút attól, hogy mankóval, vagy műlábbal kelljen leélnie az életét. Ilyen súlyos baleset után legfontosabb feladat a főidegek és a főerek összekötése. Ez egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen az orvosoknak olyan hajszálvékony varróanyagokkal kell dolgozniuk, amelyeket csak nagyítóval vagy mikroszkóppal látnak. Az aprólékos munka során tulajdonképp összestoppolják a roncsolódott szöveteket. Hibázni nem lehetett, mert idegek híján a láb nem lenne használható – írja a Blikk.

Dr. Kiss Jenő azt nyilatkozta a lapnak, hogy a visszavarrt végtag keringése jó, és a főidegek is működnek. Azt még nem tudni, a többi temérdek kis idegszálból később mennyi látja majd el maradéktalanul a feladatát, de ezek hiánya legfeljebb azt okozza majd, hogy kevésbé lesz érzékeny a fiú lába, például lehetséges, hogy nem lesz csiklandós a talpa – de ez legyen a legkevesebb.

A sikeres operáció alatt a fiú másik lábában is összeillesztették a csontokat és helyreállították az ereket. A fiúra még több műtét vár, de a nehezén már túl van. Orvosai úgy becsülik, hogy egy év kell a teljes felépüléséhez – írja a lap.