Lagzi Lajcsi áramlopási ügyére csütörtökön pont kerül. Az Origo cikke szerint vezetőszáron kísérték a Budaörsi Járásbíróságra Lajcsit, akit az ügyészség lopással és vesztegetéssel gyanúsít. A bíróság most dönt az előzetes letartóztatás elrendeléséről. Még az is elképzelhető, hogy rács mögé kerül a dáridózás koronázatlan királya. Ennek kapcsán összegyűjtöttük azokat a hazai hírességeket, akik már megjárták a börtönt.
Stohl András ittas vezetésért ült
2010. május 8-án állították elő Stohl András színészt, aki Budapest és Fót között közlekedési balesetet okozott. Egy ember súlyos, egy másik pedig könnyebb sérülést szenvedett. 2011 szeptemberében ittas vezetésért tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, majd egy hónappal később, október 5-én került rács mögé. 2012 márciusában, mindössze öt hónap után jó magaviseletéért szabadlábra helyezték. Stohl Andrást korábbi munkahelye, az RTL Klub visszafogadta, hamarosan a Válás című sorozatban lesz látható.

Damu Rolandot erőszakért verték bilincsbe
A Jóban Rosszban egykori színészét exbarátnője, Palácsik (azóta Vajna) Tímea vádolta meg azzal, hogy 2010-ben megverte és megerőszakolta őt. 2012 márciusában négy és fél év börtönbüntetésre ítélték Damut, és öt évre eltiltották a közügyekről. Jó magaviselete miatt korábban, 2015. április 6-án, húsvétkor szabadulhatott. A börtönlét alatt feleségül vette párját, Edinát, akivel a pszichiátrián ismerkedett meg. Azóta Érden lakik feleségével, és nemrégiben közösen könyvet írtak Az igazság címmel, amelyben Damu elmeséli is azt a bizonyos estét, amely miatt 4 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték.

Zalatnay Cini csalásért került rács mögé
Zalatnay Sarolta egy 150 millió forintot okozó csalási ügybe keveredett. Három év börtönre ítélték, 2004 októberében vonult be, de 2006 októberében, két év után szabadulhatott a Nagy Ignác utcából, ahol könyvtárosként dolgozott, míg büntetését töltötte. Nyolcmillió forintot visszafizetett, az APEH árverésre bocsátotta személyes tárgyait, hogy tartozásait kifizesse belőle. 2015 tavaszán ismét a vádlottak padjára került, újra csalással gyanúsították, de megúszta az ügyet.

Keleti Györgyi prostitúció elősegítéséért került sittre
Keleti Györgyit prostitúció elősegítésével vádolták. 2010 áprilisában emeltek ellene vádat Magyarországon. Az egykori fotómodell ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Münchenben tartóztatták le, mikor munkaügyi papírokat intézett. Keleti Györgyi összesen hatvan napot töltött olasz és német börtönökben, kifejezetten jó körülmények között, rács nélküli cellákban. 2011. március 11-én szabadulhatott, de Magyarországon félmillió forintos pénzbüntetést kellett fizetnie, és három év felfüggesztett szabadságvesztésre is ítélték, de megúszta, hogy hazánkban is rács mögé kerüljön.


Császár Előd 1998-ban ittasan halálra gázolt egy rendőrt. Az egész ország felháborodott, mikor kiderült, felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta. Ezután felvette a Shane54 művésznevet, lemezlovasként próbált elhelyezkedni. Később közokirat-hamisításért ismét felfüggesztett börtönbüntetést kapott, fél évet.
Bakáts Tibor megéhezett, téliszalámit lopott egy boltból. Ötvenezer forint bírságot kellett fizetnie.
Fenyő Iván 2007. áprilisában ittasan karambolozott. Egy évig nem ülhetett volán mögé, és 105 ezer forintos bírságot kellett fizetnie, illetve a 120 ezres perköltség is őt terhelte. A másik autó vétlen sofőrjével megállapodást kötöttek, Fenyő kifizette a férfi műtétjét és a fizetéskiesését.
Farkas Péter fűtermesztésért kapott fegyházbüntetést
Az exolimpikon, Farkas Péter 2004-ben kannabisztermesztéssel bukott le. Édesanyja XVII. kerületi telkén gondozták öccsével saját marihuánaültetvényüket. 2009-ben öt év fegyházbüntetést kapott, de mivel az előzetesből megszökött, majd Andorrában bujkált, büntetését hét évre súlyosbították. Élettársa buktatta le a szökött sportolót. 2010 márciusáig egy andorrai luxusbörtönben ült, majd hazahozták Magyarországra. A sportoló 2014 augusztusában szabadult, a börtönből kilépve azt nyilatkozta, szeretne végre enni egy jót.

Som Lajost aranycsempészésért tartóztatták le
1982-ben tartóztatták le a Piramis együttes énekesét, Som Lajost. Aranyat csempészett a Szovjetunióból, ezért két hónap börtönt szabtak ki rá. A Markó utcai börtönben előzetesbe helyezték, de megszökött. Kegyelmi kérvényt nyújtott be, amelyet elfogadtak, így az előzetesben töltött időn kívül nem kellett rabruhában ülnie.
