Galambos Lajos felesége, Boglárka nagyon rosszul viseli az előzetes letartóztatását. Az asszony nem eszik, pedig nagy szüksége lenne az egészséges táplálékra, hisz betegsége miatt erősödnie kellene.

Májusban életmentő műtéten esett át Galambos Lajos felesége, aki akkor álmában sem gondolta, hogy nem érnek ezzel véget megpróbáltatásai. Az előzetes letartóztatás legalább annyira megviseli a nő szervezetét, mint betegsége. A 49 éves asszony súlyos légzőszervi betegségben szenved, amelyről hivatalos diagnózisa, orvosi leletei is vannak. Ügyvédje szeretné elérni, hogy az asszony előzetes letartóztatását szüntessék meg, és engedjék, hogy szabadlábon, legrosszabb esetben házi őrizetben védekezzen.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Galambos Lajos felesége megalapozatlanul került előzetes letartóztatásba. Ügyfelem nem eszik, nem bír, pedig olyan stádiumban van, hogy inkább erősödnie kellene, mint hogy fogynia, de egy falat nem megy le a torkán. Nagyon súlyos betegsége van, májusban életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Hiába adtuk át a betegségre vonatkozó orvosi dokumentációt a bírónak, az ügyész még a kezébe sem vette. Ha akarta volna mérlegelni a tényeket, akkor elrendelhetett volna az előzetes meghosszabbítása előtti egy szünetet, de ez nem történt meg. Nem tudom van-e gyógyszer Boglárkánál, a családtagjai tartják a kapcsolatot a kezelőorvosával" – tudtuk meg Dr. Németh Zoltán ügyvédtől. Egyelőre csak jogi képviselője látogathatja az asszonyt az előzetesben, ahová 30 napra került.

Tegnapig nem volt Boglárkának engedélyezett kapcsolattartója, aki az édesanyját nevezte meg közte és otthon maradt szerettei közötti kapcsolattartásra. A gyerekeik már kamaszok, amikor találkozom velük erősnek tűnnek, de nehezen élik meg szüleik előzetes fogvatartását.  A család  leginkább Bogi egészségi állapotáért aggódik"

Miért vannak előzetesben Galambosék?
Galambos Lajost, illetve feleségét, valamint harmadik társukat múlt kedden vették őrizetbe. A zenész mocsai birtokán korábban illegális áram-, gáz- és vízvételezés nyomaira bukkantak, a szintén a tulajdonában lévő Mocsa Öregtó Kft. telephelyén, Boldogasszonypusztán, valamint a szintén hozzá köthető tatai Boglárka Apartmanparkban is. Lajcsit és társait lopással és vesztegetéssel gyanúsítják. A kár 30 millió is lehet.