"1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam" - írta közleményében Kiss László, az úszószövetség lemondott kapitánya.

"Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el" - írta közleményében Kiss László, az úszószövetség volt kapitánya. Nem azért mondott le, mert bűnös, hanem mert a magyar sport érdekeit tartja szem előtt - olvasható a közleményben. Azt is írta, hogy 1961-ben koncepciós perben született meg a bíróság döntése. Azt az ítéletet, ami miatt most az ügy kirobbant, 1962 február 17-én hirdették ki. A bűncselekmény, amiről az ítélet szól, 1961-ben történt - írja cikkében az Origo.

Kiss László 2015. augusztus 19-énForrás: MTI/Kovács Anikó

Az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket. Azt állítja, hogy

keresi a perújítás lehetőségét is.

 A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál megírta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. A börtönből büntetésének letöltése előtt szabadult. "Idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette" - írta közleményében.

Kiss László egy korábbi sajtótájékoztatónFotó: Polyak Attila - Origo

Vezér Mihály, százhalombatta polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján viszont azt mondta, hogy Kiss László 21 hónap után elnöki tanácsi kegyelemben részesült. A polgármester azt mondta, hogy személyesen beszélt az ügyről Kiss Lászlóval, annak kirobbanása után. Állítása szerint neki a volt kapitány azt mondta, hogy a kegyelmi döntést meghozók átgondolták az ítéletet, és kétségeik támadtak.

Látták, hogy a döntés nem eléggé megalapozott, ezért engedték ki

- mondta a polgármester.

"Én ugyanaz az ember vagyok, mint aki egy héttel vagy 50 évvel ezelőtt voltam! Világéletemben tisztességesen, a munkámért és ezáltal a magyar sportért éltem" - írta közleményében Kiss László. 

"Szembesülnöm kellett azonban azzal" - folytatódik a közlemény -, "hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket. Jelenleg nem vizsgálom, hogy kinek és miért állhatott érdekében személyem ilyen fokú lejáratása és a korabeli híradásokban már közzétett esemény ismételt felelevenítése."

Kiss László portréja a nevét viselő százhalombattai uszoda falánFotó: Polyák Attila - Origo

Kiss László arról is írt, hogy

kapitányi tevékenységét eredetileg is csak a 2016-os riói olimpiai játékokig kívánta ellátni.

Úgy gondolja azonban, hogy a jelen körülmények között nem tud hasznára lenni sem a magyar úszóválogatottnak, sem pedig az olimpiai csapatnak. "Fentiekre tekintettel úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről. A Magyar Olimpiai Csapatnak sok sikert kívánok a riói olimpiai játékokra!" - írta Kiss László.

Öt közismert magyar erőszakoló, aki megúszta
Vannak hivatások, amelyek dolgozóit a közvélemény ösztönösen felruház bizonyos pozitív tulajdonságokkal: azt várnánk el, hogy egy tanárként, orvosként, esetleg vallási vezetőként dolgozó személy az átlagnál több szociális érzékenységgel és empátiával bír, hogy ezekre az emberekre felnézhetünk, és példaképként állíthatjuk őket gyerekeink elé. Tévedés ne essék, jó esetben ez így is van, mégis: az utóbbi időben egyre több olyan történet lát napvilágot, amikor egy felelősségteljes pozícióban dolgozó ember brutális módon élt vissza hatalmával. Íme a legsokkolóbbak!