Kata korábban már mesélt arról, hogy a terhességei alatt 30, illetve 33 kilót hízott, manapság azonban a 29 éves édesanya csúcsformában van, és a hasa is tökéletes – ezért azonban kőkeményen meg kell küzdenie. Nemrég például futni indult, és természetesen egy erről készült fotóval is megörvendeztette rajongóit.

Sarka Kata nemrég posztolt egy képet a Facebook-oldalára, és nem találunk szavakat. Kata még edzés közben is gyönyörű, szépségét pedig csak kiemelik a háttérben sorakozó cseresznyefák. Persze a fotó előzménye egy kőkemény edzés, ami mint a képen is látjuk,

felfrissít, és mosolyra fakaszt.

Forrás: Facebook / Sarka Kata

„Igyekszem egy héten 5-6 alkalommal tornázni. Ami nekem beválik, az az intenzív kardioedzés: 2-3 naponta gyalogolok másfél órát futópadon, ez körülbelül 10 kilométer. Gyakran 15 százalékra állítom az emelkedőt, úgy igen kemény a »hegynek felfelé« séta. Ha máshoz van kedvem, akkor általában a taposógépet választom. Emellett súlyzózni is szoktam személyi edzővel. Hasizomra azonban nem edzek – a has ugyanis akkor lesz lapos, ha odafigyelek az étrendemre. A kardioedzések és az emelkedős séták alatt épp eleget dolgoznak a hasizmaim” – mesélte Kata a Life.hu-nak.