Gesztesi Károly: “Még a legmélyebb bugyorból is ki tudok mászni”

probléma Gesztesi Károly egészség Hit Gyülekezete
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra fitten és egészségesen éli mindennapjait a zenész, aki saját elmondása szerint az elmúlt fél évben talált olyan barátokra, akiknek társaságában megnyugvásra lelt. Örül, hogy sikerült visszakapaszkodnia.

Nem volt botrányoktól mentes Gesztesi Károly számára az elmúlt időszak, problémáitól volt hangos a sajtó. Azzal kezdődött, hogy nem jelent meg egyik előadásán a győri színházban, majd később azt is bevallotta, hogy számára két üveg rosé a napi adag, már 30 éve.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Saját bevallása szerint elég volt mindössze egy rossz döntést meghoznia ahhoz, hogy elinduljon a lefelé a lejtőn, hálás, hogy sikerült visszakapaszkodnia, és, hogy gyógyszerek nélkül éli az életét. “Hála az Istennek, hogy ennyi idősen újra fitt és egészséges vagyok. Nekem ehhez elég volt, hogy futni kezdtem, így lefogytam pár kilót. Azt hiszem ezek után bátran kijelenthetem:

még a legmélyebb bugyorból is ki tudok mászni"

- mesélte a színész a Hot! magazinnak, hozzátette, az elmúlt fél évben talált olyan barátokat, akiknek társasága megnyugvást jelent számára Magyarország legtöbb tagot számláló gyülekezetében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.